-
1 Αρτεμιν
-
2 Ἄρτεμιν
-
3 μά
μά (A) [pron. full] [ᾰ], Particle used in asseverations and oaths, c. acc. of the deity or thing appealed to; in itself neither affirmative nor negative, but made so by prefixing ναί or οὐ, or, in [dialect] Att., by the context: thus,I ναὶ μὰ .., in affirmation, ναὶ μὰ τόδε σκῆπτρον yea by this staff, Il.1.234, cf. h.Merc. 460;ναὶ μὰ γὰρ ὅρκον Pi.N.11.24
; ναὶ μὰ Δία, ναὶ μὰ τὸν Δία, etc., Ar.Ach.88, Pl.R. 407b, etc.; alsoμὰ ναί Inscr.Cypr.109
H.II οὐ μὰ .., in negation, οὐ μὰ γὰρ Ἀπόλλωνα, οὐ μἀ Ζῆνα, nay, by.., Il.1.86, 23.43;οὐ μὰ τὴν δέσποιναν Ἄρτεμιν S. El. 626
;οὔ τοι μὰ τοὺς δώδεκα θεούς Ar.Eq. 235
; οὐ μὰ τὸν Δία, οὔκουν οὕτω γε .. Pl.Tht. 142e.1 chiefly in negation when the negative follows,μὰ Δί' οὐκ εἶδον ἐμαυτοῦ ἀμείνω ὑλοτόμον IG12.1084
; μὰ τὴν πατρῴαν ἑστίαν, ἀλλ' οὐχ ὕβρει λέγω τάδ' S.El. 881;μὰ τοὺς παρ' Ἅιδῃ νερτέρους ἀλάστορας, οὔτοι ποτ' ἔσται τοῦτο E.Med. 1059
;μὰ τὸν Ἀπόλλω, οὔκ Ar.Th. 269
, cf. A.Ag. 1432, E.Cyc. 262, Pl.Prt. 312e;μὰ τὴν γῆν, μὴ σύγε δῷς Anaxil.9
;μὰ δαίμονας, οὐκ ἀπὸ ῥυσμοῦ εἰκάζω Call.Epigr.44
; μὰ τὸν Δία δὲ οὐδὲ νομίζω .. IG22.1099.30 (ii A.D.);μὰ σέ, Καῖσαρ, οὐδείς σε νικᾷ D.C.61.20
: with preceding neg.,οὐδ' ὄναρ, μὰ τὰς Μοίρας Herod. 1
. II: in answers, when the negation is expressed in the question, οὐκ αὖ μ' ἐάσεις; Answ.μὰ Δί', ἐπεὶ κἀγὼ πόνηρός εἰμι Ar.Eq. 336
, cf. 338 (where οὐκ ἐάσω is to be supplied after μὰ Δία from the question, cf. Ra. 951, Pl. 400): when ἀλλά follows, δύο δραχμὰς μισθὸν τελεῖς; Answ.μὰ Δί', ἀλλ' ἔλαττον Id.Ra. 174
(where οὐ τελῶ is understood, cf. ib. 753, 779, 1053, X.Mem.3.13.3): inμὰ γῆν, μὰ κρήνας, μὰ ποταμούς, μὰ νάματα Antiph.296
= Timocl.38, the context is missing.b in reply to an imper., ἀπόδος αὐτό; Answ.μὰ τὸν Ἀπόλλω Ar.Th. 748
.2 in later Gr. in affirmation,δακρύω μὰ σέ, δαῖμον Annales du Service 27.32
([place name] Egypt);μὰ τὴν Ἄρτεμιν Ἀκοντίῳ γαμοῦμαι Aristaenet. 1.10
, cf. Ach.Tat.8.5.IV in colloquial discourse, esp. [dialect] Att. (cf. Greg.Cor.p.150 S., Ph.2.271), the name of the deity sworn by was often suppressed, to avoid a downright oath, (lyr.), Pl.Grg. 466e;μὰ τήν Men.369
;ναὶ μὰ τόν Call.Fr. 66d
, Ael. NA3.19; ναὶ μὰ τάς (sc. Χάριτας) Suid. s.v. ναὶ μὰ τό (codd. dett.);οὐ μὰ τὸν—οὐκ ὀμόσω AP12.201
(Strat.), cf. 7.112 (D.L.).V μά is sts. omitted after ναί (q. v.); also afterοὐ, οὐ τὸν πάντων θεῶν θεὸν πρόμον Ἅλιον S.OT 660
(lyr.); οὐ τὸν Ὄλυμπον ib. 1088 (lyr.);οὐ τόνδ' Ὄλυμπον Id.Ant. 758
, cf. El. 1063 (lyr.).-------------------------------------------μά (B), Thess. for δέ, IG9(2).258.11 (Cierium, ii B.C.), 461 A9 (Crannon, ii B.C.); also found at beginning of sentence in POxy.1216.10 (ii/iii A.D.).------------------------------------------- -
4 προς-ίζω
προς-ίζω (s. ἵζω), dabei sitzen, übh. = προςιζάνω; πάγον, am Hügel, Aesch. Suppl. 186; σεμνὰν προςίζουσ' Ἄρτεμιν, Eur. Hec. 935; περὶ τὰ βήματα προςῖζον, Plat. Rep. VIII, 564 c; Sp., wie Theophr.
-
5 συν-επ-αείδω
συν-επ-αείδω, zsgz. συνεπᾴδω, mit, zugleich besingen, Ἄρτεμιν Eur. I. A. 1492.
-
6 ΕὝΧομαι
ΕὝΧομαι, aor. ηὐξάμην u. εὐξάμην, perf. ἐμοὶ μετρίως ηὖκται Plat. Phaedr. 279 c, wo es pass. Bdtg hat, wie πανήγυρις εὐχϑεῖσα D. C. 48, 32; aktiv. ist plusqpf. ηὔγμην oder εὔγμην Soph. Tr. 607; εὖκτο Theb. bei Schol. Soph. O. C. 1375; die alten Ep. u. Lyr. brauchen kein Augment, bei den Att. schwankt die Lesart gewöhnlich, doch scheint es vorherrschend weggelassen; geloben, bes. den Göttern, für die Erfüllung eines Wunsches etwas feierlich versprechen, nach alter Art die eigentliche Form des Gebets, beten, flehen, ϑεῷ, zu einem Gotte, Hom. häufig, wie die Folgdn; aber αἵ τέ μοι εὐχόμεναι ϑεῖον δύσονται ἀγῶνα, für mich betend, Il. 7, 298; bes. auch μεγάλ' εὔχεσϑαι, laut, inbrünstig beten, Hom. Iliad. 3, 275, Pind., der auch εὔξασϑαι ἔπος ἀπὸ γλώσσας vrbdt, P. 3, 2; Tragg., εὔχου τὰ κρείσσω συμμάχους εἶναι ϑεούς Aesch. Spt. 248, u. oft, μέτριον ἔπος Suppl. 1045; ἄνδρες εὔχονται γονὰς κατηκόους φύσαντες ἐν δόμοις ἔχειν Soph. Ant. 637; εἰς ὅσον ϑεοῖς εὐξώμεϑα Phil. 1066; – Prosa, Thuc. 3, 58; εὐχώμεϑα ταῖς Μούσαις εἰπεῖν ἡμῖν Plat. Rep. VIII, 545 d, u. oft; καὶ ταῦτ' εὔχονται τοῖς ϑεοῖς Din. 1, 65; εὔχετο πρὸς τοὺς ϑεοὺς ἁπλῶς τἀγαϑὰ διδόναι Xen. Mem. 1, 3, 2; εὐχὰς εὔχεσϑαι πρὸς ϑεοὺς ὑπέρ τινος Aesch. 3, 18; πολυκαρπίαν τοῖς ϑεοῖς, von den Göttern reiche Erndte erflehen, Xen. Mem. 3, 14, 3; Cyr. 2, 3, 1; πολλὰ ἀγαϑὰ τοῖς ϑεοῖς ὑπέρ τινος, von den Göttern viel Gutes für Jem. erflehen, Mem. 2, 2, 10; εὔξαντο καὶ ἐπαιάνισαν An. 3, 2, 9; εὔπλοιαν ὑπέρ τινος, für Jem. eine glückliche Schifffahrt, Plut., der auch μηδὲν παρὰ ϑεῶν vrbdt, de prof. virt. sent. p. 267; auch im bösen Sinne, ὄλοιο· καί σοι πολλάκις τόδ' εὐξάμην Soph. Phil. 1007; μεῖζον αὐτοῖς κακὸν εὐξαίμην Lys. 21, 21; δεινὸν εὔχεσϑαι κατά τινος, fluchen, Luc. abdic. 32. – Auffallend Ἄρτεμιν εὐξαμένη Antp. Th. 38 (IX, 268). – Uebh. wünschen, Pind. u. Folgde; Thuc. 2, 48; u. sonst in Prosa, πολλὰ ἀγαϑὰ αὐτοῖς εὔξονται Plat. Phaedr. 233 e, u. öfter; ἅπαντας ἅπασι πάντα τὰγαϑὰ εὔχεσϑαι, Einem alles Gute wünschen, Dem. 25, 101; τινὶ κακόν Lys. 21, 21; – geloben, mit Zuversicht versprechen, daß man Etwas thun wolle, εὔχομαι ἐξελάαν κύνας Il. 8, 526; ἔρδειν τάδε Aesch. Ag. 907, u. a. D.; in Prosa nur von Gelübden, die den Göttern gethan werden, ϑυσίας Plat. Legg. X, 909 e; Ἀπόλλωνι εὔξαντο ϑεωρίαν ἀπάξειν εἰς Δῆλον Phaed. 58 b; ϑύσειν σωτήρια Xen. An. 3, 2, 9;. ϑεοῖς καϑ' ἑκατόμβης Plut. Mar. 26; κατὰ νικητηρίων Dem. ep. 1 E. – Uebh. = versichern, εὔχετο πάντ' ἀποδοῦναι, er behauptete, Alles bezahlt zu haben, Il. 18, 499; rühmend von sich aussagen, sichrühmen, bei Hom. sehr gew., εὔχομαι εἶναι, πατρὸς ἐξ ἀγαϑοῦ γένος εὔχεται ἔαμεναι υἱός, ἐπεὶ εὔχομαι εἶναι ἄριστος u. ä., gew. nur die bestimmte Aussage, das freudige Bewußtsein ohne den Nebenbegriff des leeren Großprahlens ausdrückend, φησὶ καὶ εὔχεται Il. 14, 366; ἐκ Κρητάων γένος εὔχομαι, ohne inf., ich leite main Geschlecht rühmend von Kreta her, Od. 14, 199; ποίαν γαῖαν εὔχεαι πατρίδ' ἔμμεν Pind. P. 4, 97; δι' ἇς τοι γένος εὔχομεϑ' εἶναι γᾶς ἀπὸ τᾶςδ' ἔνοικοι Aesch. Suppl. 351; οἱ δὲ πλησίοι γύαι τόνδ' ἱππότην Κολωνὸν εὔχονται σφίσιν ἀρχηγὸν εἶναι Soph. O. C. 59; δῃώσειν τὸ Θήβης ἄστυ, er prahlt, er werde zerstören, 1320; Hom. εὔχεαι αὔτως, du prahlst vergeblich, Il. 11, 388. So noch einzeln in Prosa als Nachahmung des homerischen Sprachgebrauches, wie Plat. sagt ὅ γε εὔχομαι εἶναι, ὡς ἔφη Ὅμηρος, Gorg. 449 a; ὁ Μιϑριδάτης εὔχετο ἀπόγονος εἶναι τῶν ἑπτὰ Περσῶν ἑνός Pol. 5, 43, 2; D. Hal. 3, 11 τοὺς αὐτοὺς προγονους εὐχόμεϑα ἑκάτεροι. Für "sich rühmen", "prahlen" ist in Att. Prosa der eigentliche Ausdruck καυχᾶσϑαι; über den doppelten Homerischen Gebrauch von εὔχεσϑαι, = καυχᾶσϑαι und = "beten" vgl. Scholl. Aristonic. Iliad. 10, 461. 21, 183. 501, Lehrs Aristarch. ed. 2 p. 147.
-
7 κυν-ηγός
-
8 κλεΐζω
κλεΐζω, = κλείω, κλέω, rühm en; fut. κλεΐξειν, Pind. Ol. 1, 110, Hsn. 6, 571; altatt. κλῄζω; φάτις ἐκλῄζετο Aesch. Ag. 617; ϑανὼν δὲ κλῄζεται καϑ' Ἑλλάδα Eur. Hel. 132; Φωκὶς μὲν ἡ γῆ κλῃζεται, sie wird so genannt (vgl. εὔχομαι), Soph. O. R. 726; σὲ νῦν μὲν ἥδε γῆ σωτῆρα κλῄζει 48, vgl. 1438; oft Eur.; einzeln auch in Prosa, Tim. Locr. 100 d; ὃ κλῄζεται πεδίον ἀληϑείας Plat. Ax. 371 b; οἱ Περσεῖδαι ἀπὸ Περσέως κληΐζονται Xen. Cyr. 1, 2, 1; dazu fut. κλῄσω, H. h. 31, 18, τὴν Διὸς κόραν κλῄσωμεν Ἄρτεμιν Eur. I. A. 1521; κλῇσον τὴν πόλιν Ar. Av. 950; κεκλῃσμένος Eur. Ion 286, v. l. κεκλημένος.
-
9 μά
μά, Betheuerungswort, einen Schwur einleitend mit dem accus. der Gottheit od. der Sache, bei der man schwört; – 1) bejahend, – a) mit ναί od. νή, wie Il. 1, 234, ναὶ μὰ τόδε σκῆπτρον, wahrlich bei diesem Scepter! ναὶ μὰ γὰρ ὅρκον, Pind. N. 11, 24; ναὶ μὰ Δία, Ar. Ach. 88 Equ. 280; ναὶ μὰ τὸν Δία, Plat. Rep. III, 407 b u. Folgde, doch nicht eben häufig. – b) ohne den Zusatz, wo sich die Bejahung aus dem Zusammenhang ergiebt, μὰ τὴν τέλειον τῆς ἐμῆς παιδὸς Δίκην, Aesch. Ag. 1407, u. häufiger μὰ Δία, so wahr Zeus! beim Zeus! – Häufiger 2) verneinend; – a) mit dabeistehendem οὐ, οὐ μὰ γὰρ Ἀπόλλωνα, οὐ μὰ Ζῆνα, nein, beim Zeus! Il. 1, 86. 23, 43 Od. 20, 339; οὐ μὰ τὴν δέσποιναν Ἄρτεμιν, Soph. El. 616; οὔτοι μὰ τοὺς ϑεούς, Ar. Equ. 235; οὐ μὰ τὼ ϑεώ, Thesm. 718; οὐδέ γε μὰ Δία, Plat. Gorg. 456 d; οὐ μέντοι μὰ Δία, Rep. IV, 426 b; οὐ μὰ τὸν Δία οὔκουν, Theaet. 142 d u. öfter. – b) oder die Negation folgt, μὰ τὸν Ἀπόλλω, οὐκ, Ar. Thesm. 269; μὰ Δία – οὐκέτι ἔχω σοι λέγειν, Plat. Prot. 312 e; μὰ ϑεοὺς – οὐδέν, Conv. 219 c; μὰ Δία – μὴ σύ γε, Rep. I, 345 b; vgl. Eur. μὰ τοὺς παρ' Ἅιδην νερτέρους ἀλάστορας, οὔτοι ποτ' ἔσται τοῦτο, bei den Unterirdischen, nimmer wird das geschehen, Med. 1055. – c) in Antworten, in Bezug auf die in der Frage liegende Negation, οὐκ αὖ μ' ἐάσεις; – μὰ Δί' ἐπεὶ κἀγὼ πονηρός εἰμι, Ar. Equ. 336; u. mit folgdm ἀλλά, z. B. δύο δραχμὰς μισϑὸν τελεῖς; – μὰ Δί' ἀλλ' ἔλαττον, nein beim Zeus! sondern weniger, Ran. 753. 779. 1053; Xen. Mem. 3, 13, 3, u. öfter bei Plat., vgl. οὐ μὰ τὸν Δί', ἀλλ' οὐκέτ' οἶδα ἔγωγε ὅτι ἔλεγον Rep. I, 334 b. – Der Name des Gegenstandes, bei dem man schwört, wird auch fortgelassen, bes. in der attischen Umgangssprache, μὰ τὸν, ἐγὼ μὲν οὐδ' ἂν – ἐπιϑόμην Ar. Ran. 1370; Plat. Gorg. 489 e; vgl. Schäfer Greg. p. 150 ff. u. Mein. Men. p. 131.
-
10 μέλπω
μέλπω, singen, häufig mit Tanz verbunden, durch Gesang und Tanz im Chore feiern, Ἑκάεργον, Il. 1, 474; γόνον μελπέμεν, Pind. Irg. 45, 10; τὸν ὕστατον μέλψασα ϑανάσιμον γόον, Aesch. Ag. 1420; μέλπετ' ἐμὸν γάμον, Eur. Troad. 339; τὸν Διόνυσον, Bacch. 155; auch ἴακχον ᾠδάν, Crcl. 70, wie παιᾶνας, Lieder singen, lon 906; von dem prophetischen Gesange einer Seherinn, Troad. 427; γένος Ὀλυμπίων ϑεῶν μέλπε καὶ γέραιρε φωνῇ, Ar. Thesm. 961; sp. D., πτεροῖς μέλπειν, von der Tettix gesagt, Anacr. 59, 9; αὐλῷ, Archi. 4 (VI, 195). – Auch med., singen, Od. 4, 17. 13, 27, μελπόμεναι ἐν χορῷ, im Reigen singen u. tanzen, Il. 16, 182; H. h. 18, 21; Ἄρηϊ, eigtl. dem Ares zu Ehren einen Reigentanz aufführen, d. i. zu Fuß kämpfen, Il. 7, 241; auch c. accus., Hes. Th. 66; μελπομενᾶν ἐν ὄρει Μοισᾶν ἄϊον, Pind. P. 3, 90, öfter; c. acc., τὰν μέλπονται ϑαμά, I. 3, 78, wie Eur. Ἄρτεμιν ἐμελπόμαν χοροῖσι, Troad. 554; wie beim act., ἀχόρους στοναχὰς μέλποντο, Andr. 1039. – Ueber den Homerischen Gebrauch des Wortes vgl. Lehrs Aristarch. ed. 2 p. 138.
-
11 θρόνος
θρόνος, ὁ (ΘΡΑ, vgl. ϑρᾶνος, ϑρῆνυς), Sessel, nach Ath. V, 192 e ἐλευϑέριος καϑέδρα σὺν ὑποποδίῳ; bei Hom. ein Stuhl, an dem ein Schemel für die Füße, ϑρῆνυς, befestigt ist; nicht verschieden von κλισμός, vgl. Iliad. 24, 515 mit vs. 597; Odyss. 1, 145 ἕζοντο κατὰ κλισμούς τε ϑρόνους τε, Homerische Parallelie, dasselbe zweimal gesagt mit verschiedenen Worten. – Der Sitz der Götter, παρὰ Διὸς ϑρόνοις Aesch. Eum. 220; Soph. Ant. 1028; bei Ἄρτεμιν, ἃ κυκλόεντ' ἀγορᾶς ϑρόνον ϑάσσει, O. R. 161, kann auch der Tempel gedacht werden; Πλούτωνος Ar. Ran. 769; Ἀνάγ-κης Plat. Rep. X, 621 a, an Richterstuhl zu denken; Ἀπόλλωνος ϑρόνοι Pind. Ol. 14, 11. – Bei den Tragg. im plur. Herrschaft, wie wir "Thron" gebrauchen, ἐν ϑρόνοις ἧσϑαι Aesch. Ch. 969, wie 565; ἐκ τυραννίδος ϑρόνων ἐκβαλεῖν Prom. 912; μονόσκηπτροι Suppl. 369; σκῆπτρα καὶ ϑρόνους ἔχειν, κραίνειν, Soph. O. C. 426. 449; ϑρόνων δεσπόζειν Tr. 362. – Auch μαντικοὶ ϑρόνοι, Aesch. Eum. 586, vom Orakel, wie ἀψευδὴς ϑρ. Eur. I. T. 1221. Vom Königsthrone, Xen. öfter im sing.; Sp. von der Rednerbühne u. Aehnlichem. – Uebertr., wie bei uns, ϑάρσος εὐπιϑὲς ἵζει φρενὸς ϑρόνον Aesch. Ag. 956; ὁ ἐν τῇ ψυχῇ Plat. Rep. VIII, 553 b. – Bei Ath. III, 111 d Name eines Brotes.
-
12 λόχος
λόχος, ὁ (λέγω), 1) eigtl. ein Ort, wo man sich hinlegt, ein Hinterhalt, Versteck, d. i. ein Ort, in welchen eine Kriegerschaar gelegt wird, um auf den Feind zu lauern u. plötzlich auf ihn loszubrechen; εἰ γὰρ νῦν παρὰ νηυσὶ λεγοίμεϑα πάντες ἄριστοι ἐς λόχον Il. 13, 276 ff., ἐκ λόχου ἀμπήδησε, er brach aus dem Hinterhalt hervor, 11, 379, öfter; auch das hölzerne Pferd der Griechen vor Troja heißt κοῖλος u. πυκινὸς λόχος, Od. 4, 277. 8, 515. 11, 525, wie ξεστὸς λ. Eur. Tro. 534; so heißen die feindlichen Schiffe ξύλινος λόχος in einem Orakel bei Her. 3, 57; ἁ δεινοῖς κρυπτομένα λόχοις Ἐρινύς Soph. El. 481. Uebh. Hinterhalt, λόχονδε ἰέναι, zum Hinterhalt gehen, Il. 1, 227, λόχον ἀνδρῶν εἰςίζεσϑαι, im Hinterhalt liegen, 13, 285, λόχον εἷσαι, einen Hinterhalt legen, 4, 392. 6, 189 Od. 4, 531, u. λόχῳ εἷσαί τινα, Einen in Hinterhalt legen, Hes. Th. 174; auch λόχον ἀρτύνειν, Od. 14, 469; λόχονδε κρίνειν ἄνδρας ἀριστῆας, die Tapfersten zum Hinterhalt auslesen, ibd. 217; – μηδέ τι ϑυμῷ δείσητ' Ἀργείων πυκινὸν λόχον Il. 24, 779; auch das Auflauern, Nachstellen selbst, Od. 4, 441. 16, 463, wie λόχος ϑείοιο γέροντος, die Art u. Weise, dem göttlichen Alten aufzulauern, 4, 395; φύτευέ οἱ ϑάνατον ἐκ λόχου Pind. N. 4, 63; – u. die den Hinterhalt bildende Mannschaft, μὴ λόχος εἰςέλϑῃσι πόλιν Il. 8, 522, wie man auch manche andere Stelle auffassen kann. – Dah. jede gewaffnete Schaar Fußvolk, εἴπερ πεντήκοντα λόχοι ἀνϑρώπων νῶϊ περισταῖεν Od. 20, 49. So bei den Tragg., πύλαισι Νηΐτισι προςβαλεῖν λόχον Aesch. Spt. 442, vgl. 56; κινοῠνται λόχοι πρὸς ἄστυ Θήβης Soph. O. C. 1373; ξιφήρης λόχος Eur. Andr. 1115, λόχος ὀδόντων ὄφεος ἐξηνδρωμένος Suppl. 703, öfter. – Uebh. jede Schaar, ἴδετε παρϑένων ἱκέσιον λόχον Aesch. Spt. 106, ϑαυμαστὸς λόχος εὕδει γυναικῶν, von den Furien, Eum. 46. Auch λόχος ἐλάφων, Apollnds. 15 (IX, 244). – Bes. in Prosa von Her. 9, 53. 57 an eine Abtheilung von Kriegern zu Fuß, gewöhnlich von hundert Mann, wie bei Xen. An. 3, 4, 21 ausdrücklich erwähnt ist, u. öfter in der An. u. Cyr. sich zeigt; aber die hinzugesetzte Bestimmung ἀνὰ ἑκατὸν ἄνδρας zeigt, daß die Zahl keine feste war und sich nach der in den einzelnen griechischen Staaten u. Stämmen verschiedenen Eintheilung der Bürger u. des Heeres richtete. So gehen bei Thuc. 5, 68 vier πεντηκοστύες auf einen λόχος, u. bei den Spartanern heißt der vierte od. nach Anderen der fünfte Theil der μόρα ein λόχος. Auch von bürgelichen Vereinen, Xen. Hier. 9, 5; Arist. pol. 3, 8. Die Sp. nennen so die röm. centuria, 2) das sich ins Bett Legen, von den Kindbetterinnen, die Niederkunft, die Geburt, auch das Geborene, αὐτοτόκον πρὸ λόχου μογερὰν πτάκα ϑυομένοισιν Aesch. Ag. 135, Ἄρτεμιν γυναικῶν λόχους ἐφορεύειν Suppl. 662; ὠδί νων, Lycophr. 342. – 3) bei den Macedoniern ein Monat, dem attischen Maimakterion entsprechend, Hesych.
-
13 ἀϋτέω
ἀϋτέω, = ἀΰω nur praes. u. impf; rusen, schreien, tönen; Hom. Iliad. 20, 50 μακρὸν ἀύτει; 21, 582 μέγ' ἀύτει; 11, 258 ἀύτει πάντας ἀρίστους; 12, 160 κόρυϑες δ' ἀμφ' αὖον ἀύτευν βαλλόμεναι; – Aesch., Eur. u. sp. D.; ἀϋτεῖ Theocr. 24, 37; Ἄρτεμιν, anrufen, Eur. Hipp. 168.
-
14 ἀ-κοινώνητος
ἀ-κοινώνητος, 1) nicht Theil habend, νόμων Plat. Legg. XI, 914 c; συνουσίας VI. 768 b. – 2) ungesellig, Plat. Legg. VI, 774 a, wie Cic. Att. 6, 3; Luc. mit μόνος verb., Vit. auct. 10; unfreundlich, Plut.; – τὸ τοῖς κακοῖς ἀκ., was sich nicht mit Schlechtem vereinigt, Arist. Top. 3, 2, wie Diod. S. 4, 81; Ἄρτεμιν τοῖς γάμοις ἀκοινώνητον; vgl. Eur. Andr. 469. – Nicht zum Gemeingut geeignet, neben τὰ ἄμικτα Plut. Lyc. 15. – Adv. - τως, unfreundlich, neben arroganter, Cic. Att. VI, 1.
-
15 ὄμνῡμι
ὄμνῡμι, fut. ὀμοῦμαι, selten ὀμόσω, Strat. 43 (XII, 201), Plut. Cic. 23, ὀμόσομαι, Philop. 11, lakonisch ὀμιώμεϑα, Ar. Lys. 183, aor. ὤμοσα, perf. ὀμώμοκα, pass. ὀμώμοσμαι, ὀμώμοσται, Eur. Rhes. 816, Arist. rhet. 1, 15, auch ὀμώμοται, Aesch. Ag. 1251; Ar. Lys. 1007; Dem. 20, 159; ὀμώμονται Andoc. 1, 98, ὀμωμοσμένος Dem. 22, 4 u. Arist. a. a. O., aor. ὠμόσϑην Xen. Hell. 7, 4, 10, gew. ὠμόϑην, Isae. 2, 40; – schwören, sowohl absol., ὤμνυε δ' ὡς ἐκέλευε, ϑεοὺς δ' ὀνόμηνεν ἅπαντας, Il. 14, 278, als auch ὅρκον, den Eid schwören, ὀανυέτω δέ τοι ὅρκον, 19, 175 u. öfter, wie Pind. Ol. 6, 20; ὅτις κ' ἐπίορκον ὀμόσσῃ, Il. 3, 279, wer einen Meineid schwören sollte; Hes. O. 284 Th. 232; aber auch ταῦτα δ' ἐγὼν ἐϑέλω ὀμόσσαι, das will ich beschwören, Il. 19, 187. – Daher pass.; ὀμώμοται γὰρ ὅρκος ἐκ ϑεῶν μέγας, Aesch. Ag. 1257; ὅρκο υς ὀμνὺς ψευδεῖς, Plat. Legg. XI, 917 a; auch τὰς σπονδάς, Thuc. 5, 47; ὅρκοι ὀμοσϑήσονται, Andoc. 3, 34; – πρός τινα, wie wir sagen »Einem Etwas zuschwören«, Od. 14, 331. 19, 288; – mit dem accus. des Gottes, bei dem man schwört, Ἔννοσίγαιον ὄμνυϑι, Il. 23, 585, νῦν μοι ὄμοσσον ἀάατον Στυγὸς ὕδωρ, 14, 271; so ὄμνυσι δ' αἰχμήν, Aesch. Spt. 511; ὄμνυ Διός νυν κάρα, Soph. Trach. 1175; σεμνὴν Ἄρτεμιν, Eur. Hipp. 713, öfter; auch pass., Ζεὺς ὀμώμοσται πατήρ, ist beim Schwur angerufen, Rhes. 816; ὄμνυμι ϑεῶν πίστεις, Thuc. 5, 30; μηδένα ϑεῶν, Isocr. 1, 23, bei keinem der Götter schwören, keinen im Schwur anrufen; – τινί, Einem schwören, ὀμώμοκα γὰρ αὐτῷ, Plat. Charm. 157 c; πάντες τούτοις ὤμοσαν βοηϑήσειν, Legg. III, 683 d; Xen., der auch ὀμνύοντες sagt, Conv. 4, 10; ὤμνυε κατ' ἐξωλείας μηδὲν εἰρηκέναι, Dem. 21, 119 (s. ἐξώλεια); auch κατὰ τῶν παίδων ὀμνύς, 54, 40, u. καϑ' ἱερῶν ὀμνύναι (s. unter κατά I, 4), wie noch Luc. sagt κατὰ τῆς Πολιάδος ὤμοσα μὴ εἰληφέναι, Conviv. 32. – Die Worte des Schwures werden häufig mit ἦ μήν eingeleitet, s. diese Partikeln. – Ueber den inf. aor. statt fut. s. Lob. zu Phryn. 750. – S. noch ὀμόω. – Wahrscheinlich mit ὁμός zusammenhangend, durch einen Eid verbinden, verpflichten.
-
16 ἐπι-καλέω
ἐπι-καλέω (s. καλέω), 1) herbeirufen; in tmesi, Hom. γέροντας ἐπὶ πλέονας καλέσαντες, Od. 7, 189, wie Ar. Lys. 1280 ἐπὶ δὲ κάλεσον Ἄρτεμιν; so ϑεόν, anrufen, Her. 2, 39; τινί, für Jem., 1, 199 u. Sp. Häufiger so im med., Λακεδαιμονίους ἐπεκαλοῦντο καὶ ἐπαμύνειν ἐκέλευον Thuc. 1, 101, öfter, wie Her., z. B. ἐπεκαλέοντο αὐτοὺς ἐπὶ γῆς ἀναδασμῷ 4, 159; βασιλέα ἐπὶ τὴν Ἑλλάδα 7, 6; ἐπικαλεόμενοί σφιν βοηϑέειν 5, 80, τινὰς συμμάχους, zu Bundesgenossen, 8, 64, wie τὸν Παιᾶνα μάρτυρα, zum Zeugen anrufen, Plat. Legg. II, 664 c; öfter ϑεοὺς ἐπικαλεῖσϑαι, die Götter anrufen, Tim. 27 c; ϑεοὺς ἐπεκαλεῖτο καϑορᾶν τὰ γιγνόμενα Xen. Hell. 2, 3, 23. – Auch = vorladen, von den Ephoren, Her. 5, 39. – An Jemand appelliren, sich auf ihn berufen, τοὺς δημάρχους Plut. Marcell. 2, τὸν δῆμον ἀπὸ τῶν δικαστῶν Tib. Gr. 16. – 2) zurufen, bes. benennen, mit einem Beinamen versehen, ἐπεκλήϑησαν Κεκροπίδαι Her. 8, 44; Σαϊτικὸς ἐπικαλούμενος νομός Plat. Tim. 21 b; ὄνομα ὕμνοι ἐπεκαλοῦντο Legg. III, 700 b; Xen. u. A. – Dah. τί τινι, Einem Etwas vorwerfen, Ar. Pax 663; οὐκ ἐπικαλῶ ἑκόντα ἀποκτεῖναι Antiph. 3 α 1; im pass., ibd. β 5; ἐπικαλέσαντες τοῦ πολέμου σφίσιν αἰτίους εἶναι Thuc. 2, 27; τὴν ἀπόστασιν ὅτι ἐποιήσαντο 3, 36; ὅσα ἂν ἕτερος ἑτέρῳ ἐπικαλῇ Plat. Legg. VI, 761 e; öfter bei den Rednern; – τὰ ἐπικαλούμενα, die Vorwürfe, Isocr. 11, 44; τὰ ἐπικαλεύμενα χρήματα, die Schätze, wegen deren Einer angeklagt wird, Her. 2, 118.
-
17 ὑμνέω
ὑμνέω, besingen, preisen, rühmen; H. h.; Hes. Th. 11. 33 u. öfter; Pind. ὕμνησαν Θέτιν N. 5, 25, u. öfter; ὑμνεῖσϑαι ἀοιδαῖς frg. 86; Ἄρτεμιν Eur. I. T. 1457; u. so bes. in Gedichten, Gesängen preisen, Her. 5, 67; Aesch. Ag. 1453; οὔτ' ἐπινυμφίδιός πώ μέ τις ὕμνος ὕμνησεν Soph. Aut. 810; auch κακά, klagen, El. 374; Ἀργεῖαί νιν ὑμνοῦσιν ὑμεναίοισιν Eur. I. T. 367; παιᾶνα Herc. fur. 688; ἔνϑεν Λωρὶς ὑμνηϑήσεται πόλις Ion 1590; in Prosa, wie Plat. Conv. 193 d n. sonst; bes. τοὺς ϑεούς, Rep. II, 372 b; vgl. ὕμνος u. Xen. Cyr. 8, 1, 23; ἃ τὴν πόλιν ὕμνησα Thuc. 2, 42; übh. sagen, auch im tadelnden Sinne, ἐπὶ τούτῳ δὴ τὸ γῆρας ὑμνοῦσιν Plat. Rep. I, 329 b, vgl. Ruhnk. zu Tim. p. 263; – sprechen, bes. wiederholt erzählen, immerfort im Munde führen, Valck. Eur. Phoen. 441; pass., Ἐτεοκλῆς ἂν εἷς πολὺς κατὰ πτόλιν ὑμνοῖϑ' ὑπ' ἀστῶν φροιμίοις πολυῤῥόϑοις Aesch. Spt. 7; ὁ δ' εἶπε πρός με, ἀεὶ δ' ὑμνούμενα Soph. Ai. 285, Schol. τὰ πολυϑρύλλητα; vgl. Plat. Prot. 317 a; ἃ δὴ πάντες ὑμνοῦσι 343 a; Rep. VIII, 549 e. – Intrans., singen, ertönen, sich hören lassen, Plat. Rep. V, 463 d αὗται φῆμαι ἐξ ἁπάντων τῶν πολιτῶν ὑμνήσουσιν εὐϑὺς περὶ τὰ τῶν παίδων ὦτα. – Absol. auch Thuc. 1, 21 ὡς ποιηταὶ ὑμνήκασι περὶ αὐτῶν.
-
18 επευφημεω
1) изъявлять согласие приветственными криками, радостно приветствовать Plut.ἐπευφήμησαν Ἀχαιοὴ αἰδεῖσθαι ἱερῆα Hom. — ахейцы шумно изъявили согласие уважить (просьбу) жреца (Хриса)
2) культ. (при совершении обрядов) петь, возглашатьἐ. παιᾶνα Ἄρτεμιν Eur. — петь пэан во славу Артемиды;
ἐ. χοαῖσι ὕμνους Aesch. — сопровождать песнопения (погребальными) возлияниями;ἐ. εὐχαῖσιν παιᾶνα Eur. — сопровождать молитвы пением пэана -
19 κληζω
ион. κληΐζω (fut. κλῄσω - дор. κλεΐξω)1) славить, прославлять, восхвалять(Ἄρτεμιν Eur.; τήνδε πόλιν Arph.; Ἴλιος εὐπύργοις τείχεσι κλῃζομένη Anth.)
2) упоминать, рассказывать, называть(πότερα γὰρ αὐτοῦ ζῶντος ἢ τεθνηκότος φάτις ἐκλῄζετο; Aesch.)
οὐκ΄ ἔδρασας οἷα κλῄζεται Eur. — ты не совершила ничего (такого), в чем тебя винят (досл. о чем говорится);θανὼν κλῄζεται Eur. — говорят, что (Менелай) мертв3) звать, называть, именовать(Φωκὴς ἥ γῆ κλῄζεται Soph.)
σὲ νῦν ἥδε γῆ σωτῆρα κλῄζει Soph. — тебя ныне этот край называет спасителем -
20 ου
I.οὐintens. атт. οὐχί, перед гласн. οὐκ, перед придых. οὐχ (отрицание факта, в отличие от μή, отрицающего возможность) не, нетοὐκ ἐθέλω Hom. — не хочу;
ἐάν τε οὐ φῆτε, ἐάν τε φῆτε Plat. — (независимо от того), несогласны вы (с этим) или согласны;οὐκ ἄκων Hom. — действующий не по принуждению, т.е. охотно;οὐ καλός Soph. — безобразный, отвратительный;οὐ μάλα Xen. — не очень, не совсем;οὐκ ἔμοιγε δοκεῖ Plat. — нет, не думаю;ἥ οὐκ ἐξουσία τῆς ἀγωνίσεως Thuc. — неразрешение, т.е. запрещение участвовать в состязании;ἥ τῶν γεφυρῶν οὐ διάλυσις Thuc. — неразрушение, т.е. оставление в целости мостов;οὐκ ἐρεῖς ; Soph. — (отчего) ты (ничего) не говоришь?;οὐκ ἂν φράσειας ; Soph. — не скажешь ли?;οὐκ ἔστιν οὐδείς Soph. — нет никого;οὐκ οἶδεν οὐδείς Aesch. — (этого) никто не знает;οὔκ ἐστιν οὐδαμοῦ οὐδαμῶς Plat. — этого нет решительно нигде;οὐκ, ἀλλὰ τοῦτο Plat. — нет, именно это;βούλονται μέν, δύνανται δ΄ οὔ Thuc. — они желают (этого), но не могут;καλὸς μέν, μέγας δ΄ οὔ Xen. — красивый, но небольшой;οὔ μοι δοκεῖ, ὦ Ἱππία, οὐκ Plat. — нет, Гиппий, я этого не думаю;οὐ γὰρ ἂν δυναίμην, οὐ μέντοι Plat. — нет, этого я, право, не сумею;( в клятвах):οὐ μὰ τέν δέσποιναν Ἄρτεμιν! Soph. — клянусь владычицей Артемидой!;( плеонастически):οὐδὲν μᾶλλον Αἰολεῦσι μετεὸν τῆς Ἰλιάδος χώρης ἢ οὐ καὴ σφίσι Her. — (афиняне доказывали, что) у эолийцев не больше прав на Илионский край, чем у них;ἐὰν ἀμφισβητῇ, ὡς οὐκ ἀληθῆ λέγομεν Plat. — если он сомневается в том, говорим ли мы правду;οὐ γάρ Plat. — конечно нет;οὐ γάρ πού (γε) Plat. — ибо никоим образом;οὐ γὰρ δή (που) Plat. — ибо ведь не, конечно же нет;μέ σκῶπτέ μ΄, οὐ γάρ, ἀλλὰ ἔχω κακῶς Arph. — не смейся надо мной, право же не надо, мне дурно;οὐ γὰρ ἄν (γε) Soph. — ибо никак, никоим образом;οὐ γὰρ ἄν ποτέ (γε) Soph. — ибо никогда (в жизни);οὐ δῆτα Aesch. — поистине нет, ничуть;οὔ θην (δή) Hom., οὐ μήν Thuc., οὐ μὲν (οὖν) Plat., οὐ μέντοι Her. — безусловно нет, совсем не;οὐ (sc. φόβος или δεινόν ἐστι) μή — нечего бояться, т.е. нет никакого сомнения, совершенно очевидно, что не:οὐ μέ πίθηται Soph. — он безусловно не даст себя уговорить;οὐ μέ μόλῃ ποτέ Eur. — он уже никогда не вернется;οὐ μή ποτε ἐλεγχθῶ Plat. — никогда меня не опровергнуть;οὐ μέ δύνηται Xen. — он никак не сможет;ούχ ὅτι …, ἀλλὰ καί … Xen. etc. — не только …, но и …II.οὗI[gen. к ὅς См. ος I] (эп.-ион. ἕο, εἷο, εὗ, ἕθεν; dat. οἷ - эп. ἑοῖ; acc. ἕ - эп.-ион. ἑέ, тж. μίν и νίν; pl. σφεῖς; в поэзии преимущ., в прозе всегда энкл.; у Hom. под ударением только как refl. или при логическом ударении)1) pron. refl. 3 л. себяἐπεί ἑο κήδετο λίην Hom. — так как (Одиссей) чрезвычайно заботился о (самом) себе;
οἷ αὐτῷ θάνατον λιτέσθαι Hom. — просить самому себе смерти;εὖ ἐντύνασαν ἓ αὐτήν Hom. — тщательно принарядив себя2) pron. pers. 3 л. онοὔτις εὑ ἀκήδεσεν Hom. — не было никого, кто не заботился бы о нем (т.е. Патрокле);
II1) где(οὗ Σπερχειὸς ἄρδει πεδίον Aesch.; οὗ ἥ μάχη ἐγένετο Xen.)
οὗ γὰρ τοιούτων δεῖ, τοιοῦτός εἰμ΄ ἐγώ Soph. — где такие нужны, я там2) кудаοὗ κατέφυγε Xen. — (город), куда он бежал;
οὐκ οἶδεν, οὗ γῆς εἰσέδυ Eur. — (никто) не знает, в какой уголок земли скрылась (Ифигения)3) когда, при каких обстоятельствахἔστι δ΄ οὗ σιγῆς λόγος κρείσσων Eur. — бывают случаи, когда слово лучше молчания
См. также в других словарях:
Ἄρτεμιν — Ἄρτεμις Artemis fem acc sg … Greek morphological index (Ελληνική μορφολογικούς δείκτες)
μα — (I) (AM μά) 1. μόριο, εισαγωγικό όρκου, το οποίο χρησιμοποιείται και σε περιπτώσεις έντονης διαμαρτυρίας και ακολουθείται από την αιτιατική τού ονόματος ή τού πράγματος που επικαλείται αυτός που ορκίζεται, και λαμβάνεται ως ομοτικό, δηλ.… … Dictionary of Greek
επικαλώ — (AM ἐπικαλῶ, έω) μέσ. επικαλούμαι 1. κάνω έκκληση σε κάτι («σύνεσιν καὶ παιδείαν ἐπικαλούμενον», Δημοσθ.) 2. προσκαλώ ως μάρτυρες 3. παθ. παίρνω παρατσούκλι («Ἀριστόδημον τὸν μικρὸν ἐπικαλούμενον», Ξεν.) 4. (μέσ., στον αρχ. και ενεργ.) καλώ σε… … Dictionary of Greek
μεδέων — Ονομασία αρχαίων πόλεων. 1. Πόλη της Φωκίδας. Ήταν χτισμένη πάνω σε λόφο της οροσειράς Δεσφίνης Άσπρων Σπιτιών, σε έναν μικρό όρμο που σχηματιζόταν στον Αντικυραίο κόλπο. Σώζονται ακόμα μερικά ερείπια των τειχών της. Ο Όμηρος τη μνημονεύει στην… … Dictionary of Greek
μελλιέρη — μελλιέρη, ἡ (Α) (στην Έφεσο) αυτή που πρόκειται να γίνει ιέρεια («καὶ τῶν ἐν Ἐφέσῳ περὶ τὴν Ἄρτεμιν ὁμοίως ἑκάστου μελλιέρην τὸ πρῶτον, εἶθ ἱέρην, τὸ δὲ τρίτον παριέρην καλοῡσι», Πλούτ.). [ΕΤΥΜΟΛ. < μέλλω + ἱέρεια] … Dictionary of Greek
προφέρω — ΝΜΑ, και προφέρνω Ν εκφωνώ, αρθρώνω φθόγγους ή φράσεις, ξεστομίζω (α. «δεν μπόρεσε να προφέρει λέξη» β. «ζῷα ἀνθρωπίνας προφέροντα φωνάς», Σέξτ. Εμπ. γ. «μῡθον προφέρων», Ευρ.) μσν. αρχ. φέρνω, δίνω ύπαρξη σε κάτι, παράγω (α. «σοφίαν τοῡ Θεοῡ...… … Dictionary of Greek
συνεπάδω — ποιητ. τ. συνεπαείδω Α 1. ψάλλω μαζί με κάποιον («ἰὼ νεανίδες, συνεπαείδετ Ἄρτεμιν», Ευρ.) 2. άδω συγχρόνως επωδή, λέγω μαγικές επικλήσεις ταυτοχρόνως με κάποιον. [ΕΤΥΜΟΛ. < συν * + ἐπᾴδω «τραγουδώ, τραγουδώ ως επωδή, χρησιμοποιώ ξόρκια,… … Dictionary of Greek
Πραξιτέλης — (4ος αι. π.X.). Αθηναίος γλύπτης, γιος του Κηφισόδοτου και πατέρας του Κηφισόδοτου και του Τιμάρχου, επίσης γλυπτών. Ο Πλίνιος τοποθετεί την ακμή του στην 104η Ολυμπιάδα (364 – 361) και ο Παυσανίας αναφέρει ότι έδρασε περίπου το 340. Περί τα μέσα … Dictionary of Greek