-
41 συναρπάζω
A , Luc.DDeor.8.1, , Xenarch.8:— snatch and carry away with one, carry clean away, S.OC 819, E.Or. 1493 (lyr.), X.Mem.1.4.8, PSI4.353.12 (iii B.C.), Gal.6.301, etc.;ξ. [τινὰ] βίᾳ A.Pers. 195
;βίᾳ ἐκ τῆς ὁδοῦ σ. τινάς Lys.3.46
, cf. 12.96;πάντα σ. ὥσπερ θύελλα S.El. 1150
; ὁ κρατῶν ἅμα πάντα ς. X.Cyr.4.2.26; ἀετὸς τὸν λαγὼ ς. ib.2.4.19; seize and retain, Aër.21: metaph., carry away with one (by persuasive arguments), ξυναρπάσας , cf. Call.Epigr.32.5, Longin.16.2, Gal.UP3.10; οὐδένα ὑμῶν συναρπάζω I am not ' rushing' you, Diog.Oen.24; σ. ἑαυτὸν εἰς τὸ ἄνω, of mystical union with the One, Plot.5.3.4:—[voice] Pass., to be seized and carried off,βία ξυναρπασθεῖσαν S.Aj. 498
;σ. βουκόλων ὕπο Id.Fr. 659
; by death, Phld.Mort.37.2 ξ. Χεῖρας seize and pin them together, E.Hec. 1163, cf. Lys.Fr.75.4:—[voice] Med., ξ. τινὰ μέσον, of a wrestler, Ar.Lys. 437.3 metaph., ξ. φρενί seize with the mind, grasp, S.Aj.16, cf. Ar.Nu. 775;τὸ ῥηθέν Simyl.
ap. Stob.4.18.4; σ. τὸ ζητούμενον, in arguing, to be guilty of a petitio principii, Luc. JTr.38, S.E.P.2.35, etc.; so συνήρπασται εἰς κτητικὴν σύνταξιν is hastily concluded to have a possessive force, A.D.Synt.165.9.4 carry away, destroy all traces of, τι Luc.Dom.16.Greek-English dictionary (Αγγλικά Ελληνικά-λεξικό) > συναρπάζω
-
42 ἁμαρτάνω
Aἁμαρτήσομαι Od.9.512
, Th.4.55, etc.; later- ήσω Ev.Matt.18.21
, D.C.59.20, Gal.7.653, ([etym.] δι-) Hp.Praec.9, ([etym.] ἐξ-) Id.Acut. (Sp.)13: [tense] aor. 2ἥμαρτον Thgn.
, Pi., [dialect] Att.; [dialect] Ep. ἤμβροτον, but only ind.; [dialect] Aeol. [ per.] 3sg.ἄμβροτε Sapph.Supp.1.5
, inf.ἀμβρότην IG12(2).1.15
([place name] Mytilene); opt. ἁμάρτοιν (for ἁμάρτοιμι) Cratin.55 (dub.): [tense] aor. 1ἡμάρτησα Emp.115.4
(dub.), AP7.339 (Pall. or Luc.), D.S.2.14: [tense] pf.ἡμάρτηκα Hdt.9.79
, Ar.Pl. 961, etc., [dialect] Att.:—[voice] Pass., [tense] aor.ἡμαρτήθην Th.2.65
, X.Vect.4.37: [tense] pf. , Antipho 5.77, etc.: [tense] plpf.ἡμάρτητο Th.7.18
, Lys.31.20:—miss the mark, esp. of spear thrown, abs., Il.5.287, etc.;ἔρριψεν, οὐδ' ἥμαρτε A. Fr.80
: c. gen.,φωτὸς ἁ. Il.10.372
; also ; ἁ. τῆς ὁδοῦ miss road, Ar.Pl. 961;τοῦ σκοποῦ Antipho 3.4.5
.2 generally, fail of one's purpose, go wrong, abs., Od.21.155, A.Ag. 1194, etc.: c. gen.,οὔ τι νοήματος ἤμβροτεν ἐσθλοῦ Od.7.292
; μύθων ἡμάρτανε failed of good speech, 11.511; γνώμης, ἐλπίδων, βουλήσεως ἁ., Hdt.1.207, E.Med. 498, Th. 1.33,92; ἁ. τοῦ χρησμοῦ mistake it, Hdt.1.71: c. acc.,ἁ. τὸ ἀληθές Hdt.7.139
(codd., τἀληθέος Schäfer).3 fail of having, be deprived of, mostly c. gen., χειρῶν ἐξ Ὀδυσῆος ἁμαρτήσεσθαι ὀπωπῆς that I should lose my sight by Ulysses' hands, Od.9.512;τοῦ ῥυσίου θ' ἥμαρτε A.Ag. 535
;ἁ. πιστῆς ἀλόχου E.Alc. 879
, cf. 144:—once with neut. Adj., οὐ γὰρ εἰκὸς.. ἐμὲ ὑμῶν ἁμαρτεῖν τοῦτό γ' 'tis not seemly that I should ask this of you in vain, S.Ph. 231:—rare in Prose,ἡμάρτομεν τῆς Βοιωτίης Hdt.9.7
.β, cf. Th.7.50; δυοῖν κακοῖν οὐκ ἦν ἁμαρτεῖν (i.e. either one or the other) And.1.20, cf. S.El. 1320:—so μηδὲ δυοῖν φθάσαι ἁμάρτωσιν, ἢ.. ἢ .. fail to be before-hand in one of two things, Th.1.33.4 rarely, fail to do, neglect,φίλων ἡμάρτανε δώρων Il.24.68
;ξυμμαχίας ἁμαρτών A.Ag. 213
.II abs., do wrong, err, sin, Il.9.501, Semon.7.111, A.Pr. 262, S.El. 1207, etc.;ἄκοντες ἡμαρτάνομεν Pl.R. 336e
, cf. 340e, etc.:—c. part.,ἥμαρτε χρηστὰ μωμένη S.Tr. 1136
;πρόθυμος ὢν ἥμαρτες E.Or. 1630
, cf. Antipho 2.2.1: c. dat. rei,ἁ. ῥήματι Pl.Grg. 489b
; ; :—with cognate acc.,ἁμαρτίαν ἁ. S.Ph. 1249
, E.Hipp. 320: with neut. Adj. or Pron., αὐτὸς ἐγὼ τόδε γ' ἤμβροτον I erred in this, Od.22.154;πόλλ' ἁμαρτών A. Supp. 915
;ἀνθρώπινα X.Cyr.3.1.40
: in Prose more freq. ἁ. περί τινος or τι do wrong in a matter, Pl.Lg. 891e, Phdr. 242e; (codd.); ἁ. εἴς τινα sin against.., Hdt. 1.138, S.OC 968; ἐπὶ τὴν ἔλλειψιν, ἐπὶ τὸ πλεῖον, Arist.EN 1126b1, 1118b16; ; .2 [voice] Pass.,ἡμαρτήθη ὁ ἐς Σικελίαν πλοῦς Th.2.65
, etc.: in [tense] pf. part., τἀμὰ δ' ἡμαρτημένα my plans are frustrate, S.OT 621; ; :—τὰ ἡμαρτημένα, τὰ ἁμαρτηθέντα, S.OC 439, 1269, X.An. 5.8.20.Greek-English dictionary (Αγγλικά Ελληνικά-λεξικό) > ἁμαρτάνω
-
43 Lead
subs.P. and V. μόλυβδος, ὁ (Dem. 766; Eur., And. 267).Leaden weight: P. and V. μολυβδίς, ἡ (Soph., frag.).——————v. trans.P. and V. ἄγειν, ἡγεῖσθαι (dat.), ἐξηγεῖσθαι (acc. or dat.).Guide: P. and V. ὑφηγεῖσθαι (dat.), Ar. and P. ἡγεμονεύειν (gen.), V. ὁδηγεῖν, ὁδοῦν, Ar. and P. προηγεῖσθαι (dat.) ( Xen).Lead the way: P. and V. ἡγεῖσθαι, ὑφηγεῖσθαι, P. καθηγεῖσθαι, V. ὁδηγεῖν, ὁδοῦ κατάρχειν, ἐξυφηγεῖσθαι.Be at the head of: P. and V. προστατεῖν (gen.), προΐστασθαι (gen.), P. ἡγεμονεύειν (gen.).Be the first: P. πρωτεύειν.V. intrans. Tend: P. and V. τείνειν, φέρειν.Lead against: P. and V. ἐπάγειν (τινά τινι).Lead back: P. ἐπανάγειν.Lead in: P. and V. εἰσάγειν.Lead out: P. and V. ἐξάγειν.Lead out against an enemy: P. ἐπεξάγειν (absol.).Lead round: P. περιάγειν.Lead through: Ar. and P. διάγειν (τινὰ διά τινος).——————subs.Guidance: P. ὑφήγησις, ἡ.Take the lead: P. and V. ἡγεῖσθαι, P. ἡγεμονεύειν.Woodhouse English-Greek dictionary. A vocabulary of the Attic language > Lead
-
44 εἰσφέρω
εἰσφέρω fut. εἰσοίσω LXX; aor. εἰσήνεγκα and εἰσήνεγκον (B-D-F §81, 2; W-S. §13, 13; Mlt-H. 263) pf. pass. ptc. εἰσενηνεγμένος 2 Macc 14:38; aor. εἰσηνέχθην LXX (Hom.+) gener. ‘bring in, carry in’.① to bring into an area, bring in τινά: μὴ εὑρόντες ποίας (sc. ὁδοῦ) εἰσενέγκωσιν αὐτόν (i.e., εἰς τ. οἶκον) since they found no way to bring him in Lk 5:19; cp. vs. 18. οὐδὲν εἰσηνέγκαμεν εἰς τ. κόσμον we have brought nothing into the world (Philo, Spec. Leg. 1, 294f τὸν μηδὲν εἰς τ. κόσμον εἰσενηνοχότα; cp. Cicero, Tusc. 1, 38 [91]) 1 Ti 6:7; Pol 4:1. Pass. τὸ αἷμα εἰσφέρεται … εἰς τὰ ἅγια the blood is brought into the sanctuary Hb 13:11 (cp. Lev 4:5; 16:27 [pass.]). Also forcefully drag in (PAmh 77, 22 [139 A.D.]) Lk 12:11. On J 18:16 v.l. s. RBorger, TRu, ’87, 35f.② to cause someone to enter into a certain event or condition, bring in, fig. ext. of 1: εἰ. τινὰ εἰς πειρασμόν bring or lead someone into temptation Mt 6:13; Lk 11:4; D 8:2; Pol 7:2. τὶ εἰς τὰς ἀκοάς τινος bring someth. to someone’s ears Ac 17:20 (cp. Soph., Aj. 149 εἰς ὦτα φέρει πάντων Ὀδυσσεύς); introduce ξένας διδαχάς strange teachings Hs 8, 6, 5 (cp. POxy 123, 13 συνείδησιν εἰσήνεγκαν=they sent a report; also X., Mem. 1, 1, 2 καινὰ δαιμόνια εἰσφέρειν [s. Just., A I, 5, 3; A II, 10, 5]).—M-M. TW. -
45 καρπός
καρπός, οῦ, ὁ (Hom.+) ‘fruit’ (the sing. used collectively: Diod S 3, 24, 1).① product or outcome of someth., fruitⓐ in a physical senseα. of plants: trees Mt 12:33; 21:19; Mk 11:14; Lk 6:44; 13:6f; IEph 14:2; Hs 1, 2, 1; 9, 1, 10; 9, 28, 1 and 3 (Did., Gen. 86, 3). Of the fruit of the vine (Jos., Ant. 2, 67; Ath 22:6) Mt 21:34; Mk 12:2; Lk 20:10; 1 Cor 9:7; 1 Cl 23:4; of a berry-bush B 7:8. Of field crops (Diod S 4, 4, 2; Ps.-Phoc. 38; SibOr 4, 16; Hippol., Ref. 7, 29, 5) 2 Ti 2:6; 1 Cl 24:4; qualified by τῆς γῆς Js 5:7a; cp. vs. 7b v.l.; 1 Cl 14:1 (Gen 4:3); GJs 3:3. συνάγειν τοὺς κ. (Lev 25:3) Lk 12:17; cp. J 4:36; ὅταν παραδοῖ ὁ κ. when the (condition of the) crop permits Mk 4:29 (‘fruit’=grain as Ps.-Scylax, Peripl. §93 p. 36 Fabr. [πυροὺς κ. κριθάς]). βλαστάνειν τὸν κ. produce crops Js 5:18 (βλαστάνω 1). ποιεῖν κ. (=עָשָׂה פְרִי) bear or yield fruit (Gen 1:11f; 4 Km 19:30; Ezk 17:23; ParJer 9:16, 19.—Diosc., Mat. Med. 2, 195) Mt 3:10 (s. δένδρον); 7:17ff; 13:26; Lk 3:9; 6:43; 8:8; 13:9; Rv 22:2a. Also διδόναι (=נָתַן פְּרִי; Lev 26:20; Dt 11:17; Ps 1:3; Zech 8:12) Mt 13:8; Mk 4:7f; B 11:6 (Ps 1:3); Hs 2:4; 5, 2, 4. φέρειν (Apollon. Rhod. 4, 1396–99b; Jo 2:22; Hos 9:16; Jos., Ant. 3, 11; SibOr 2, 320; Did., Gen. 31, 3) Mt 7:18a v.l.; J 12:24 (of the resurrection: ἐκφέρει 1 Cl 24:5); 15:2, 4; Hs 2:3, 8a. ἡ γῆ προφέρει τοὺς κ. αὐτῆς GJs 8:3. ἀποδιδόναι bear fruit (Lev 26:4) Rv 22:2b; Hs 2:8b; cp. Hb 12:11, but pay a person a portion of the fruit Mt 21:41. γεννᾶν κ. θανατηφόρον bear deadly fruit ITr 11:1 (in imagery, s. b below). κ. ἔχειν of trees Hs 9, 28, 3; of staffs 8, 1, 18; 8, 2, 1; 8, 3, 7; 8, 4, 6; 8, 5, 6; of Aaron’s staff (Num 17:23ff) 1 Cl 43:5.β. of a human being: Hebraistically of offspring ὁ κ. τῆς κοιλίας the fruit of the womb (Gen 30:2; Ps 131:11; Mi 6:7; La 2:20; TestAbr A 6 p. 83, 14 [Stone p. 14]; Mel., P. 52, 384 [since the central mng. of κοιλία is someth. ‘hollow’, in the Ps and Mi pass. κοιλία is used in the general sense of ‘body’ as the cavity from which someth. emanates]) Lk 1:42. τοῦ μὴ δοῦναί σοι καρπόν= to grant you no children GJs 2:3; cp. 6:3 (s. b below). Fr. the standpoint of a father: ὁ κ. τῆς ὀσφύος the fruit of his loins Ac 2:30; AcPl Ha 8, 14 (ἰσχύος Ox 1602, 12f/BMM recto 17).ⓑ fig., in the spiritual (opp. physical) realm; sometimes the orig. figure is quite prominent; somet. it is more or less weakened: result, outcome, product (cp. Epict. 2, 1, 21 τῶν δογμάτων καρπός; IPriene 112, 14 [I B.C.] μόνη μεγίστους ἀποδίδωσιν καρπούς; Dio Chrys. 23 [40], 34 τῆς ἔχθρας καρπός) κ. τοῦ πνεύματος Gal 5:22 (a list of virtues following a list of vices as Cebes 19, 5; 20, 3; Ael. Aristid. 37, 27 K.=2 p. 27 D.). τοῦ φωτός Eph 5:9; κ. πολὺν φέρειν be very fruitful J 15:5, 8, 16. κ. δικαιοσύνης fruit of righteousness (cp. Epicurus, Fgm. 519 δικαιοσύνης καρπὸς μέγιστος ἀταραξία; Am 6:12; Pr 11:30; 13:2; EpArist 232) Phil 1:11; Js 3:18; Hs 9, 19, 2a; cp. ἔδωκέν μοι κύριος … καρπὸν δικαιοσύνης αὐτοῦ GJs 6:3 (of the birth of Mary; s. β above); κ. εἰρηνικὸς δικαιοσύνης peaceful fruit of righteousness Hb 12:11. κ. ἀληθείας Hs 9, 19, 2b. The outcome of acting is a deed: ἀπὸ τῶν καρπῶν τινος ἐπιγινώσκειν τινά know someone by the person’s deeds, as one knows a tree by its fruits Mt 7:16, 20; Hs 4:5 (Proverbia Aesopi 51 P.: Δῆλος ἔλεγχος ὁ καρπὸς γενήσεται | παντὸς δένδρου ἣν ἔχει φύσιν=its fruit will be for every tree a clear proof of its nature). γεννᾶν καρπὸν θανατηφόρον bear deadly fruit ITr 11:1 (s. 1aα); moral performance as fruit vs. 2 (accord. to the imagery, Christians are branches of the cross as their trunk and their deeds are the produce). Fruit of martyrdom Hs 9, 28, 4. ποιεῖν τοὺς καρποὺς αὐτῆς (=τῆς βασιλείας τ. θεοῦ) prove fruitful for the kingdom ποιεῖν καρπὸν ἄξιον τῆς μετανοίας Mt 21:43. bear fruit consistent with repentance 3:8; the pl. in the parallel Lk 3:8 is farther removed fr. the orig. picture: καρποί = ἔργα (cp. Pr 10:16). καρποὶ ἀγαθοί Js 3:17. Cp. Dg 12:1. τίνα καρπὸν ἄξιον … (δώσομεν); what fruit (are we to bring to Christ that would be) worthy of what he has given us? 2 Cl 1:3. Of the outcome of life in sin as well as in righteousness Ro 6:21f (of the results of evil e.g., Oenomaus Fgm. 2m [in Eus., PE 5, 20, 10]); ταχὺς κ. (s. ταχ. 1a) 2 Cl 20:3. After an upright life καρπὸν προσδοκῶν Dg 12:6; cp. 12:8; resurrection as the reward after a miserable life ἔδονται τῆς ἑαυτῶν ὁδοῦ τοὺς κ. 2 Cl 19:3.—ἀφʼ οὗ καρποῦ ἡμεῖς (the suffering of Jesus,) the fruit from which we are, i.e. from which we derive our identity as Christians (the cross is here viewed as a tree on which Jesus hangs as the fruit: Ignatius probably thinks of Christians as germinated seeds) ISm 1:2.—Of the proceeds of a collection Ro 15:28.ⓒ Hebraistically, a praise-offering as καρπὸς χειλέων (Hos 14:3; Pr 18:20; 31:31 v.l.; PsSol 15:3) Hb 13:15.② advantage, gain, profit (Polyaenus 3, 9, 1 κ. τῆς ἀνδραγαθίας; EpArist 260 σοφίας κ.; Philo, Fug. 176 ἐπιστήμης; Jos., Ant. 20, 48 εὐσεβείας) κ. ἔργου gain from the labor Phil 1:22. οὐ δόμα, ἀλλὰ τὸν καρπόν not the gift, but the advantage (accruing to the Philippians fr. their generous giving) 4:17; κ. ἔχειν have fruit Ro 1:13.—B. 511. DELG 1 καρπός. EDNT. TW. -
46 μισέω
μισέω impf. ἐμίσουν; fut. μισήσω; 1 aor. ἐμίσησα; pf. μεμίσηκα, Pass.: fut. 3 sg. μισηθήσεται LXX; aor. ἐμισήθην (LXX; Joseph.); pf. 3 sg. μεμίσηται (Jos., Bell. 3, 376); ptc. μεμισημένος (Hom.+; ins, pap, though quite rare in both; LXX, Test12Patr, JosAs; ParJer 8:9; ApcSed 14 p. 136, 13 Ja.; AscIs 2:7; Philo, Joseph., Just., Tat., Ath.) depending on the context, this verb ranges in mng. from ‘disfavor’ to ‘detest’. The Eng. term ‘hate’ generally suggests affective connotations that do not always do justice esp. to some Semitic shame-honor oriented use of μ.=שָׂנֵא (e.g. Dt 21:15, 16) in the sense ‘hold in disfavor, be disinclined to, have relatively little regard for’.① to have a strong aversion to, hate, detestⓐ w. acc. of pers. (opp. ἀγαπάω as Dt 21:15, 16=Philo, Leg. All. 2, 48. Cp. AFridrichsen, SEÅ 5, ’40, 152–62) Mt 5:43 (PJoüon, RSR 20, 1930, 545f; MSmith, HTR 45, ’52, 71–73. Cp. the prayer of Solon [Fgm. 1, 5 Diehl3] γλυκὺν φίλοισʼ, ἐχθροῖσι πικρόν; Pind., P. 2, 83f; Archilochus Lyr. Fgm. 66 Diehl3; 1QS 1:9f; μ. τὸν … ψευσμάτων κακοσύνθετον ποιητήν Iren. 1, 15, 4 [Harv. I 152, 6] and s. ESutcliffe, Hatred at Qumran, Revue de Qumran 2, ’59/60, 345–55; KStendahl, HTR 55, ’62, 343–55; OLinton, StTh 18, ’64, 66–79; on the fut. as prescriptive form KMcKay, NovT 27, ’85, 219f; New Docs 4, 167 w. ref. to ins fr. Telmessos [II B.C.]: SEG XXIX, 1516, 4–6). 2 Cl 13:4; D 1:3; 2:7.—Lk 1:71; 6:22, 27; 19:14; J 7:7ab; 15:18f, 23f; 17:14; 1J 2:9, 11; 3:13, 15; 4:20; Rv 17:16; 19:11; Dg 2:6. ἀλλήλους Mt 24:10; Tit 3:3; D 16:4. μ. τινα δωρεάν (שָׂנֵא חִנָּם) hate someone without cause, undeservedly (s. δωρεάν 2) J 15:25 (Ps 68:5.—34:19). μ. τινα ἀδίκως hate someone wrongfully 1 Cl 60:3. Of God 1 Cl 30:6; Dg 9:2;ⓑ w. acc. of thing (Jos., Ant. 3, 274 τ. ἀδικίαν; Tat. 11, 1 πορνείαν; Did., Gen. 175, 23 τ. κακίαν) τὸ φῶς J 3:20. ἀλήθειαν 20:2; D 5:2. ἀνομίαν Hb 1:9 (Ps 44:8). τὴν γαλῆν 10:8. τὰ ἐνθάδε earthly things 2 Cl 6:6 (this pass. may also fit under 2). τὴν πονηρὰν ἐπιθυμίαν Hm 12, 1, 1. τὰ ἔργα τῶν Νικολαϊτῶν Rv 2:6. τὰ ἔργα τῆς πονηρᾶς ὁδοῦ the deeds of the evil way 4:10. τὰς ἡδυπαθείας 2 Cl 17:7. παιδείαν 1 Cl 35:8 (Ps 49:17). τὴν πλάνην 4:1. τὸ πονηρόν19:11. σοφίαν 1 Cl 57:5 (Pr 1:29). τὴν ἑαυτοῦ σάρκα Eph 5:29 (cp. Herm. Wr. 4, 6 ἐὰν μὴ τὸ σῶμα μισήσῃς, σεαυτὸν φιλῆσαι οὐ δύνασαι). τὴν ψυχήν Dg 6:5f. πᾶσαν ὑπόκρισιν 19:2b; D 4:12a. χιτῶνα Jd 23. πᾶν ὸ̔ οὐκ ἔστιν ἀρεστὸν τῷ θεῷ 19:2a; D 4:12b (cp. ApcSed 14, 8 ἃ μισεῖ μου ἡ θεότης). ὸ̔ μισῶ τοῦτο ποιῶ I do what I detest Ro 7:15.ⓒ abs. IEph 14:2; IRo 8:3; Dg 5:17 (Just., A I, 57, 1; Tat. 17, 2; Ath. 31, 1).—Pass.: of Christianity ὅταν μισῆται ἀπὸ κόσμου whenever it is hated by the world IRo 3:3 (cp. Just., A I, 4, 5 τὸ δὲ χρηστὸν μισεῖσθαι οὺ δίκαιον).—The pres. ptc. w. pres. in periphrastic conjugation, to express the long duration of the attitude (Chariton 2, 6, 1 εἰμὶ μισούμενος ὑπὸ τ. Ἔρωτος) ἔσεσθε μισούμενοι Mt 10:22; 24:9; Mk 13:13; Lk 21:17 (cp. Herm. Wr. 9, 4b). μεμισημένος (Iren. 1, 6, 3 [Harv. I 55, 14]) w. ἀκάθαρτος unclean and loathsome (for cultic reasons) of birds Rv 18:2.② to be disinclined to, disfavor, disregard in contrast to preferential treatment (Gn 29:31; Dt 21:15, 16) Mt 6:24; Lk 16:13. τὴν ψυχὴν αὐτοῦ J 12:25 or ἑαυτοῦ Lk 14:26 (cp. the formulation Plut, Mor. 556d οὐδʼ ἐμίσουν ἑαυτούς; on the theme cp. Tyrtaeus [VII B.C.] 8, 5 D.3). Ro 9:13 (Mal 1:2f). Perh. 2 Cl 6:6 (s. 1b). (JDenney, The Word ‘Hate’ in Lk 14:26: ET 21, 1910, 41f; WBleibtreu, Paradoxe Aussprüche Jesu: Theol. Arbeiten aus d. wissensch. Prediger-Verein d. Rheinprovinz, new ser. 20, 24, 15–35; RSockman, The Paradoxes of J. ’36).—ACarr, The Mng. of ‘Hatred’ in the NT: Exp. 6th ser., 12, 1905, 153–60.—DELG. M-M. EDNT. TW. -
47 ποῖος
ποῖος, α, ον (Hom.+) interrog. pron., in direct and indir. interrog. sentences.① interrogative ref. to class or kind, of what kind?ⓐ used w. a noun (B-D-F §298, 2; cp. Rob. 740)α. beside τίς (Hdt. 7, 21, 1; Herodas 6, 74f; Maximus Tyr. 33, 5a τίνα καὶ ποῖον τύραννον; PTebt 25, 18 [117 B.C.]; BGU 619, 8) εἰς τίνα ἢ ποῖον καιρόν to what time or what kind of time 1 Pt 1:11 (cp. UPZ 65, 52 [154 B.C.] ἀπὸ ποίου χρόνου=since what time). ποῖον οἶκον … ἢ τίς τόπος … ; Ac 7:49; B 16:2 (both Is 66:1; s. ed. JZiegler). τίς μοι ἐγέννησεν; ποία δὲ μήτρα ἐξέφυσέν με; who begot me, and what kind of womb delivered me? GJs 3:1.β. in a direct question (3 Km 22:24) διὰ ποίου νόμου; by what kind of law? Ro 3:27. ποίῳ σώματι; with what kind of body? 1 Cor 15:35. ποίῳ προσώπῳ; with what kind of look or expression? GJs 13:1. ποῖον κλέος; ironically what kind of credit? 1 Pt 2:20; sim. ποία ὑμῖν χάρις ἐστίν; Lk 6:32, 33, 34; cp. D 1:3.—1 Cl 28:2; 2 Cl 1:5; 6:9; Hv 1, 2, 1; m 12, 1, 3a; Hs 6, 5, 5; 9, 13, 3.—For Js 4:14 see γ.γ. in an indir. quest. (Archimed. II 416, 6 Heib. ποῖαι γωνίαι) ποίῳ θανάτῳ (by) what sort of death J 12:33; 18:32; 21:19 (cp. Just., D. 104, 1 διὰ ποίου θανάτου).—Lk 9:55 v.l.; Js 4:14 (this may be taken as a direct quest.; s. Windisch ad loc.); 1 Cl 38:3a; Hm 4, 2, 3; 12, 1, 3b.ⓑ without a noun ποῖοι καὶ τίνες 1 Cl 38:3b. In the predicate οἱ καρποὶ φανεροῦνται ποῖοί τινές εἰσιν Hs 4:3.② (=τίς) which, what?ⓐ w. a nounα. in a dir. question (Theopomp. [IV B.C.]: 115 Fgm. 263a Jac.; 2 Km 15:2; 3 Km 13:12; Jon 1:8; Jos., Ant. 15, 137) ποία ἐντολή; which commandment? Mt 22:36; cp. Mk 12:28; J 10:32. ποίῳ τρόπῳ; in what way? Hv 1, 1, 7; cp. m 12, 3, 1. εἰς ποῖον τόπον v 3, 1, 3.β. in an indir. quest. (Aeschin., In Ctesiph. 24; Tob 5:9) Mt 24:42f; Lk 12:39; Rv 3:3. ἐκ ποίας ἐπαρχίας ἐστίν Ac 23:34.—Hv 4, 3, 7; m 12, 3.γ. In some cases π. takes the place of the gen. of the interrog. τίς (in dir. as well as indir. questions. Cp. Chariton 4, 4, 3 Blake ποίᾳ δυνάμει πεποιθώς;) ἐν ποίᾳ δυνάμει ἢ ἐν ποίῳ ὀνόματι; by whose power or by whose name? Ac 4:7. ἐν ποίᾳ ἐξουσίᾳ(;) Mt 21:23, 24, 27; Mk 11:28, 29, 33; Lk 20:2, 8.ⓑ without a nounα. which can, though, be supplied fr. the context (Jos., C. Ap. 1, 254 ποίους;): ποίας; (i.e. ἐντολάς) Mt 19:18. ποῖα (i.e. γενόμενα) Lk 24:19. ποίαν; (i.e. ἀντιμισθίαν) 2 Cl 9:8. ποίους (i.e. ἀνθρώπους) βαστάζει Hs 9, 14, 6. In the predicate: τὰ ξηρὰ (i.e. δένδρα) ποῖά ἐστιν 3:3.β. gen. of place, w. ellipsis (B-D-F §186, 1; Mlt. 73) ποίας (i.e. ὁδοῦ) by what way Lk 5:19.—DELG s.v. πο-. M-M. -
48 ἀποβάλλω
ἀποβάλλω fut. ἀποβαλῶ; 2 aor. ἀπέβαλον; pf. ἀποβέβληκα. Mid.: fut. 3 sg. ἀποβαλεῖται Tob 11:8 B. Pass.: 1 aor. ἀπεβλήθην; pf. ptc. ἀποβεβλημένος (s. βάλλω; Hom.+).① to remove someth. that is affixed or an established part, take off, shedⓐ lit., a garment Mk 10:50. Of a tree ἀ. τὰ φύλλα (Is 1:30) shed (its) leaves Hs 3:3 (ἀποβ.=drop, let fall [unintentionally]: Ps.-Demetr. 65).ⓑ fig. take off, doff (schol. on Nicander, Alexiph. 450 τὸν ὕπνον ἀποβ.=shake off) of characteristics, which can be put on and taken off like a garment (w. ἐνδύσασθαι) Hm 10, 3, 4; ἀ. τὰς πονηρίας Hs 6, 1, 4; ἀ. πᾶσαν λύπην v 4, 3, 4; ἀ. πονηρίαν ἀπὸ σεαυτοῦ doff wickedness m 1:2; ἀ. τὰς ἐπιθυμίας Hs 9, 14, 1; τὰ ἔργα τούτων τ. γυναικῶν Hs 9, 14, 2.—Mid. Ro 13:12 v.l.② to get rid of as undesirable or substandard, throw away, rejectⓐ lit. ἀ. λίθους reject or throw away stones Hv 3, 2, 7; 3, 5, 5. Pass.: 3, 7, 5; Hs 9, 8, 4ff; 9, 9, 4; 9, 13, 3, and 6, and 9; 9, 30, 1. ἀποβάλλεσθαι ἀπὸ τοῦ πύργου Hs 9, 8, 3; ἀπὸ τοῦ οἴκου Hs 9, 13, 9; ἐκ τῆς οἰκοδομῆς Hs 9, 7, 1; 9, 9, 5. W. indication of the goal ἀποβάλλεσθαι εἰς τὸν ἴδιον τόπον be put back in their place Hs 9, 12, 4. ἀποβάλλεσθαι πρὸς τ. λοιπούς be thrown away w. the rest Hs 9, 8, 7.ⓑ fig. reject τινά (Theocr. 11, 19; Hippocr., Ep. 10, 4) 2 Cl 4:5. Pass.: 1 Cl 45:3; Hs 9, 18, 3f; 9, 22, 3. ἐσκανδαλισμένους ἀπὸ τ. πίστεως ἀ. (not to) reject those who have been led astray from the faith Hm 8:10 (cp. schol. on Nicander, Ther. 270 ἀποβαλλομένη τῆς εὐθείας ὁδοῦ=led astray fr. the correct path).③ to come to be without someth., lose τὶ someth. (Hdt. et al.; Epict. 2, 10, 15 ἀ. αἰδῶ; Dio Chrys. 17 [34], 39 ἀ. τὴν παρρησίαν; Dt 26:5; Philo, Abr. 235; 236, Spec. Leg. 3, 202; Jos., Bell. 1, 90, Ant. 8, 225; 14, 77; Ar. 13, 5) τ. παρρησίαν Hb 10:35 (but throw away [Lucian, Dial. Mort. 10, 1; Aelian, VH 10, 13 et al.] is also prob.). Of gold ἀποβάλλει τὴν σκωρίαν puts away, loses its dross Hv 4, 3, 4. ἐὰν μὴ … ἀποβάλῃ ἐξ αὐτοῦ τι unless it loses some part of it v 3, 6, 6.④ to remove from an official position, remove, depose τινά τινος: ἀ. τῆς ἐπισκοπῆς depose from the supervisory office (s. Ltzm. ZWT 55, 1913, 135) 1 Cl 44:4. Pass. ἀ. τῆς λειτουργίας be removed fr. his office 44:3.—M-M. -
49 πρό
πρό, vor. – I. Als adv. – a) des Orts, vorn, als Ggstz von ἐπί, Il. 13, 799. 800; Hes. sc. 303; voran, οἵ γε προχέοντο φαλαγγηδόν, πρὸ δ' Ἀπόλλων, Il. 15, 360; auch bei Verbis der Bewegung, hervor, ἐκ δ' ἄγαγε πρὸ φόωςδε, 19, 118. – b) der Zeit, vorher, voraus, zuvor, πρό οἱ εἴπομεν, Od. 1, 37, was auch als Tmesis erklärt werden kann, wir sagten es ihm vorher; früher, Hes. Th. 32. 38. – Die Zusammensetzungen mit Präpositionen, ἀποπρό, διαπρό, ἐπιπρό, περιπρό, προπρό, sind einzeln aufgeführt; πρό behält in allen dendenselben seine ursprüngliche Bdtg, vorwärts, fort. – Die Vrbdgn mit den Ortsadverbien auf -ϑι sind unter II. aufgeführt.
II. Als Präposition, mit dem gen. vrbdn, vor. – 1) vom Orte; Hom. oft, u. Hes.; gew. bei Verbis der Ruhe, selten der Bewegung, πρὸ ἄστεος, πρὸ πυλάων u. dgl.; σταϑεὶς πρὸ τειχέων, Aesch. Suppl. 740; νύκτα πρό τ' ὀμμάτων σκότον φέρεις, Ch. 804; πρὸ πυλῶν ἥδ' Ἰσμήνη, Soph. Ant. 522; ἄγετε πρὸ δόμων, Eur. Hec. 59, u. sonst; ἔμπροσϑε πρὸ τῆς ἀκροπόλιος, ὄπισϑε δὲ τῶν πυλέων, Her. 8, 53, vgl. 9, 52, u. sonst in Prosa überall; πρὸ τῶν ὀφϑαλμῶν ἔχειν, wie wir sagen, vor den Augen haben, Xen. An. 4, 5, 13; auch πρὸ ποδῶν, 4, 6, 12; auch πρὸ ποδός, von dem zunächst, unmittelbar Vorliegenden (s. πούς); πρὸ χειρῶν, Soph. Ant. 1264; πρὸ οἴκου, πρὸ δόμων, πρὸ δωμάτων, Pind. u. a. D., wie in Prosa, vor dem Hause, außerhalb desselben, im Ggstz von ἐν. – Auch voran, vor Einem her, vom Anführer einer Schaar, πρὸ Φϑίων δὲ Μέδων, Il. 13, 693, vgl. 5, 96. 10, 286. – Daher πρὸ ὁδοῦ, fürder des Weges, vorwärts auf dem Wege, weiter, Il. 4, 382; vgl. Strab. 8, 3, 17; Ael. H. A. 3, 16. 7, 29; förderlich, Arist. pol. 8, 3; s. das daraus entstandene φροῦδος. – So ist es auch bei den Ortsadverbien auf -ϑι zu nehmen, οὐρανόϑι πρό, Ἰλιόϑι πρό, eigtl. vorwärts von Ilios, Il. 3, 3. 8, 561. 10, 12 Od. 8, 581; u. so ἠῶϑι πρό, 5, 469, = πρὸ ἠοῦς. – Dah. 2) übertr., wie ὑπέρ, zu Jemandes Schutz od. Vertheidigung, indem man sich vor ihn stellt, um die gegen ihn geführten Hiebe od. auf ihn gerichteten Geschosse aufzufangen u. abzuwehren, vor, στῆναι πρὸ Τρώων, als Vertheidiger vor den Troern stehen, Il. 24, 215; übh. wie unser für, zu Jemandes Rettung, Bestem, bes. μάχεσϑαι πρὸ Ἀχαιῶν, πρὸ παίδων, πρὸ γυναικῶν, 4, 156. 8, 57; ἀϑλεύειν, 24, 734; auch ὀλέσϑαι πρὸ πόληος, für die Vaterstadt sterben, 22, 110; καί τε πρὸ ὁ τοῠ ἐνόησεν, 10, 224; πρὸ δεσποτῶν ϑανεῖν, Eur. Hel. 1656, wie πρὸ παιδὸς χϑονὶ κρύψας δέμας, Alc. 476; ναυμαχέειν πρὸ τῆς Πελοποννήσου, Her. 8, 49, mehr noch im eigtl. Sinne, vor dem Pelop., u. deswegen freilich auch zu seinem Schutze; εἴ τις βούλοιτο πρὸ τῆς Σπάρτης ἀποϑνήσκειν, 7, 134; πρὸ χώρης δορυαλώτου μάχεσϑαι, 8, 74. 9, 48; πρό τινος βουλεύεσϑαι, Xen. Cyr. 1, 6, 42; διακινδυνεύειν, 8, 8, 4; μάχεται πρὸ τοῠ ζεύγους, An. 5, 9, 8; Folgde; ὅταν ἀμύνῃ τις πρὸ πάντων ἐν τοῖς δεινοῖς, Pol. 6, 6, 8. – Dah. auch = für, zum Vortheil, πρὸ αὑτοῠ ἐργάζεσϑαι, Xen. Mem. 2, 4, 7. – 3) von der Zeit, vor, im Ggstz von μετά, Od. 15, 524; σὲ μὲν πρὸ μοίρας τῆς ἐμῆς διαφϑερῶ, Aesch. Ag. 1239; πρὸ τοῠ ϑανεῖν, Soph. Ant. 874; ὀλίγον πρὸ τοῠ ϑανάτου, Plat. Theaet. 142 c; πρὸ τῆς εἱμαρμένης, Antiph. 1, 21; πρὸ μοίρας τελευτήσας, Isocr. 19, 29; πρὸ τοῦ λοιμοῠ, Plat. Conv. 201 d; πρὸ δείπνου, Xen. Cyr. 5, 5, 39; πρὸ ἡμέρας, vor Tage, vor Tagesanbruch, 4, 5, 14. Bes. häufig πρὸ τοῠ, vordem, auch als ein Wort, προτοῠ geschrieben, wo der gen. als neutr. zu nehmen u. nicht χρόνου nothwendig zu ergänzen ist; Aesch. Ag. 1177, der auch τὸν πρὸ τοῦ φεύγων χρόνον Eum. 440 vrbdt; τοῦτον ἔτι χρόνον καὶ πρὸ τοῦ, Her. 5, 83, u. öfter; μᾶλλον ἢ πρὸ τοῦ, 5, 35; vgl. Plat. Prot. 315 d; im Ggstz von νῠν, Soph. 244 a; τὰ πρὸ τούτου πάϑη, Tim. 48 b; ὁ πρὸ τοῠ χρόνος, wie ὁ πρὶν χρόνος, Thuc. u. Folgde; τὸν πρὸ τοῦ χρόνον, Pol. 1, 72, 5; ἐν τοῖς πρὸ τούτων ἐδηλώσαμεν, 3, 48, 6. – Plut. vrbdt auch πρὸ ἐνιαυτοῦ, vor einem Jahre, ein Jahr vorher, wie πρὸ μιᾶς ἡμέρας, amator. narrat. 3, wie das lat. pridie, ἡ πρὸ μιᾶς νόνων Ὀκτοβρίων, pridie nonas Oct., Lucull. 27. – 4) wie πρὸ πάντων ϑεῶν τῇ Ἑστίᾳ πρώτῃ προϑύειν, Plat. Crat. 401 d, zunächst auf die Zeit geht, aber auch einen Vorrang bedeutet, u. der Platz vor einem Andern gew. der geehrtere ist, so ist πρό auch vor, mehr als, lieber; κέρδος πρὸ δίκας αἰνῆσαι, List vor Recht preisen, höher als Recht preisen, Pind. P. 4, 140; vgl. ἐπαινεῖν πρὸ δικαιοσύνης ἀδικίαν, Plat. Rep. II, 361 e; πρὸ πάντων δ' ἐμοί, Aesch. Spt. 987; δυςδαίμων σφιν ἁ τεκοῠσα πρὸ πασῶν γυναικῶν, 910, unglücklich vor allen Weibern, unglücklicher als alle; ἐπεὶ πρέπων ἔφυς πρὸ τῶνδε φωνεῖν, Soph. O. R. 10, nicht sowohl »für sie zu sprechen«, als »mehr als ihnen ziemt es dir zu sprechen«; εἶναι πρὸ τῆς παρεούσης λύπης, den Vorzug haben vor dem gegenwärtigen Jammer,
Her. 7, 152; πρὸ πολλῶν χρημάτων τιμήσασϑαι, πρὸ πολλοῠ ποιεῖσϑαι, d. i. vor Vielem, höher als Vieles, sehr hoch schätzen, Isocr. 13, 11; Thuc. 6, 10 u. A., τὸν σμικρότατον οὐδὲν ἠτίμακε πρὸ τοῠ μείζονος, Plat. Polit. 266 d; εἴ τινα πρὸ αὐτῆς ἄλλην κρίναιμεν, Phil. 57 e, d. i. vorziehen; so αἱρεῖσϑαί τι πρό τινος, vorziehen, πρὸ τούτου τεϑνάναι ἂν πολλἀκις ἕλοιτο, Conv. 179 a; μὴ πᾶν πρὸ τοῠ δουλεῠσαι ἐπεξελϑεῖν, Thuc. 5, 100. – So auch bei compar., οἷσι ἡ τυραννὶς πρὸ ἐλευϑερίης ἦν ἀσπαστότερον, Her. 1, 62, πρὸ τούτων τῶν κακῶν ἡμῖν κρέσσον παϑέειν, 6, 12; εἰ μὴ δικαιότερον ᾤμ ην καὶ κάλλιον εἶναι πρὸ τοῠ φεύγειν, Plat. Phaed. 99 a, schöner und gerechter als das Fliehen; μήτε παῖδας περὶ πλέονος ποιοῠ μήτε τὸ ζῆν μήτε ἄλλο μηδὲν πρὸ τοῠ δικαίου, Crit. 48 d. – 5) auch von der Stellvertretung, statt, anstatt, eine Gleichschätzung ausdrückend, ὥς σοι πρὸ πολλῶν ἀσπίδων ἀλκὴν ὅδε δορός τ' ἐπακτοῠ γειτόνων ἀεὶ τιϑῇ, Soph. O. R. 1521; πρὸ ἑωυτοῠ, für int, an seiner Statt, Her. 7, 3. – Dah. γῆν πρὸ γῆς ἐλαύνεσϑαι, διώκειν, Land vor Land durchirren, verfolgen, d. i. aus einem Lande ins andere, Aesch. Prom. 685, Ar. Ach. 223. – 6) Auch von der Veranlassung od. Ursache, prae, vor, aus, wegen, πρὸ φόβοιο, vor Furcht, Il. 17, 667; u. so erkl. man auch die unter 2) angeführte Stelle, 24, 734, ἀεϑλεύειν πρὸ ἄνακτος, auf des Herrn Geheiß; πρὸ τῶνδε, deshalb, Soph. El. 495.
Seinem Casus wird πρό nie nachgesetzt (vgl. jedoch Ἰλιόϑι πρό), aber durch dazwischen geschobene Wörter weit davon getrennt, vgl. z. B. Il. 23, 115. In der Zusammensetzung bedeutet es 1) vom Orte, vor, vorn, auch vorwärts, fort, προβαίνω, προέρχομαι, προτίϑημι; auch zum Schutze, προκινδυνεύω, προμάχομαι, s. Valck. Eur. Phoen. 1005. – 2) von der Zeit, vorher, zuvor, früher, προαγγέλλω, προειπεῖν, προπάτωρ. – 3) einen Vorzug, mehr, lieber, προαιρέομαι, προτιμάω. – 4) oft verstärkt es das simplex, wie πρόπας, πρόπαλαι u. ä. – Vgl. noch Herm. Vig. p. 862.
Verwandt mit πρό sind nicht bloß die diese Wurzel noch deutlich zu erkennen gebenden πρότερος, πρῶτος u. πρωΐ, πρώην nebst abgeleiteten, sondern auch προτί, πρός, u. wahrscheinlich auch πρηνής, πρήν, πρών, wie auch πρίν.
-
50 παρα-πίπτω
παρα-πίπτω (s. πίπτω), daneben hinfallen, ἐγγὺς τῶν τειχῶν τὸ σῶμα παραπεπτωκός, Plut. Lys. 29; – einfallen, sowohl von feindlichen Einfällen, Pol. 2, 53, 6 u. öfter, als zufällig dazukommen, hingelangen, κατὰ τύχην παραπεσοῦσα νηῦς, Her. 8, 87; εἴ ποϑεν ἀέλπτως παραπέσοι σωτηρία, Eur. Or. 1173; εἰς πόλιν, Pol. 4, 80, 9; ἀνελπίστως παρέπεσεν εἴς τινα σκηνήν, 15, 28, 4, vgl. παραπεσούσης ἐκ Μεταποντίου βοηϑείας εἰς τὴν ἄκραν, 8, 36, 1; ὁπότε καιρὸς παραπέσοι, Xen. Hipparch. 7, 4, wie Plat. ὁπόταν δόξῃ τις παραπεπτωκέναι καιρός, Legg. VIII, 842 a; τῷ παραπεπτωκότι λόγῳ, 832 b, wie τὸν νῦν δὴ παραπεσόντα λόγον λέγω, Phil. 14 c, öfter; auch ϑαυμαστὸν κτῆμα παραπεσεῖν τοῖς Ἕλλησιν, sei ihnen zu Theil geworden, Legg. III, 686 d; καιρὸς παραπίπτει, die Gelegenheit kommt vor, vgl. Dem. 1, 8; Alcidam. sophist. 674, 34; Pol. 1, 75, 9 u. öfter; ὁ παραπεσών = τυ χών, Plut. Galb. 8; – vorbeikommen, überholen, τοὺς διώκοντας, Pol. 11, 15, 2; – danebenfallen, verfehlen, τῆς ὁδοῦ, 3, 54, 5; übertr., τῆς ἀληϑείας, die Wahrheit verfehlen, 12, 7, 2; πολύ τι παρέπεσε τοῠ καϑήκοντος, 8, 13, 8; vgl. noch Xen. Hell. 1, 6, 4, διαϑροούντων ἐν ταῖς πόλεσιν, ὅτι Λακεδαιμόνιοι μέγιστα παραπίπτοιεν ἐν τῷ διαλλάττειν.
-
51 πειράω
πειράω, 1) im act., versuchen, sich bemühen, unternehmen, streben; πειρήσω, ὥς κ' ὔμμι κακὰς ἐπὶ Κῆρας ἰήλω, Od. 2, 316; so mit ὡς vrbdn Il. 4, 66. 71. 9, 181. 21, 459; τάχιστα πείρα, ὅπως κεν δὴ σὴν πατρίδα γαῖαν ἵκηαι, Od. 4, 545; – c. inf., τῷ μὲν ἐγὼ πειρήσω ἀλαλκεῖν μ υίας, Il. 19, 30, wie 8, 8; Soph. ὃν δὴ σὺ πειρᾷς ἐκβαλεῖν, O. R. 399, vgl. O. C. 1278; Ar. Equ. 515; Her. 6, 84; – c. gen., einen Versuch an Einem machen, ihn auf die Probe stellen, μή μευ πειράτω, Il. 9, 345, versuche mich nicht zu überreden, 24, 433; auch im feindlichen Sinne, es im Kampfe mit Einem aufnehmen, vom Löwen gesagt μήλων πειρήσοντα, Il. 12, 301 Od. 6, 134; ἐπείρα εὐνᾶς, Pind. N. 5, 30; eben so πόλιος πειρᾶν, sich an eine Stadt machen u. versuchen, ob man sie einnehmen kann, Her. 6, 82; χωρίου, einen Versuch, Angriff auf einen Platz machen, Thuc. 1, 61, vgl. 4, 70; τῶν τειχῶν πειρᾶν, 7, 12; auch ἐπὶ κώμην, einen Angriff machen auf, 4, 43; Eur. vrbdt auch εἰ Χάριτες πειρῶσί με, Cycl. 577. – Auch versuchen zu verführen, in Versuchung führen, setzen, κόρην, γυναῖκα πειρᾶν, zur Unzucht zu verführen suchen, Ar. Pax 747; vgl. Piers. Moeris p. 310; Ruhnk. zu Tim. p. 210; so τὴν παιδίσκην Lys. 1, 12; Xen. Cyr. 5, 2, 28; Pol. 10, 26, 3; auch pass., Ἁρμόδιος πειραϑεὶς ὑπὸ Ἱππάρκου Thuc. 6, 54; γέγραφε πειρώμνόν τινα τῶν καλῶν, Plat. Phaedr. 227 c; – πειρᾶν τὴν ϑάλατταν, das Meer auf Seeräuberei versuchen, Seeräuberei betreiben, dafür führt Schneider Lys. 6, 19 an, wo jetzt ναυκληρίᾳ ἐπιϑέμενος τὴν ϑάλατταν ἔπλει steht und man ἐπηλᾶτο vermuthet hat. – Sp. vrbdn es auch c. acc. der Sache, versuchen, πάντα πειρῶσι, Plut. adv. Col. 26. – 2) Häufiger im med., fut. πειράσομαι, dor. πειρασοῠμαι, Ar. Ach. 708, aor. ἐπειρασάμην, ion. u. ep. ἐπειρησάμην, u. bei Hom. häufig, in Prosa seltener, ἐπειράϑην, ep. ἐπειρήϑην, versuchen, einen Versuch, eine Probe machen, sich bemühen, sich versuchen; – a) absol., ἀλλ' ἄγ' ἐγὼν αὐτὸς πειρήσομαι ἠδὲ ἴδωμαι, Od. 6, 126, ich will selbst versuchen und sehen, nämlich ob Menschen in der Nähe sind, Il. 2, 193. 5, 129. 8, 18; τρὶς γὰρ τῇ γ' ἐλϑόντες ἐπειρήσανϑ' οἱ ἄριστοι, 6, 435; περί τινος, um Etwas sich bemühen, um einen Kampfpreis, περὶ αὐτῆς πειρηϑήτω, 23, 553; εὖ δ' ἔξοισϑα πειραϑεῖσά που, Soph. El. 1236; u. in Prosa, πειρασόμεϑα δὲ καὶ ἐροῦμεν, Plat. Phil. 13 c. – b) c. inf., ἐπειρᾶτο Κρονίδης ἐρεϑιζέμεν Ἥρην, Il. 4, 5; πειρασόμεσϑα πῆμ' ἀποστρέψαι νόσου, Aesch. Ag. 824. 1622; ἀντιδρᾶν πειράσομαι, Soph. O. C. 963, öfter; πειρῶ ἀνορϑοῠν σῶμ' ἐμόν, Eur. Bacch. 364, öfter; Her. 6, 138. 8, 100. 108. 9, 33; πειραϑέντες καταλαβεῖν, Thuc. 2, 5; πειρῶμαι καὶ τοὺς ἄλλους πείϑειν, Plat. Conv. 212 b; Phaedr. 272 c u, oft; πειράσομαι ἐπιδεῖξαι Lys. 25, 7, u. sonst; selten in dieser Vrbdg der aor. med., wie Thuc. 4, 60; – auch das partic. steht, νέοι ϑάλποντες ἐπειρῶντο, Od. 21, 184, vgl. 4, 417, wo das partic. nur die Art, das Mittel des Versuchs andeutet; ἐπειρᾶτο ἐπιών, Her. 1, 77, vgl. 84; ἵνα μὴ πειρῴατο βιώμενοι, damit sie nicht Gewalt versuchten, 4, 139; so auch Plat. Theaet. 190 e; πειρασόμεϑα ἐλέγχοντες, Antiph. 2 γ 1. – c) mit folgdm indirectem Fragesatz, ὡς ὅτε τις τροχὸν κεραμεὺς πειρήσεται, αἴ κε ϑέῃσιν, Il. 18, 601; πειράσομαι, ἐὰν δύνωμαι τῶνδε σ' ἐκλῠσαι πόνων, Aesch. Prom. 325; u. oft in Prosa, πειρώμεϑα, εἰ ἄρα τι λέγεις, Plat. Phaed. 95 b, Folgde; πειρᾷ μου, εἰ μέμηνα, Luc. D. D. 8, 1. – d) am häufigsten c. gen. (dann gew. aor. med.), Einen auf die Probe stellen, um zu sehen, was man von ihm zu halten hat, ihn ausforschen, ausfragen, um seine Zuverlässigkeit, Wahrhaftigkeit u. dgl. zu erproben; πειρᾷ ἐμεῖο, γεραιέ, Il. 24, 390. 433; πόσιος, Od. 23, 181; ἀλόχου, 13, 336; Τρώων, Il. 19, 70. 20, 352, im Kampfe; Φαίηκες ἐπειρήσαντ' Ὀδυσῆος, Od. 8, 23, u. sonst; Tragg.; πειρᾶσϑέ μου γυναικὸς ὡς ἀφράσμονος, Aesch. Ag. 1374; δαίμονος, 1648; Ch. 506; so auch Her. πειρώμεϑα τῆς Πελοποννήσο υ, wie im act., ἐπειρώατο κατὰ τὸ ἰσχυρὸν ἀλλήλων, 1, 76, wie πειρήσεσϑαι ἔμελλον ἀλλήλων, 2, 163; τί δεῖ ἡμᾶς πειρηϑῆναι ἀλλήλων; 4, 80 u. öfter, sich mit einander versuchen; πεπειραμένος Ἐράστου πλέονα ἢ σύ, da ich ihn besser kenne, als du, Plat. Ep. VI, 323 a, u. A.; oft bei sp. D., wie Ap. Rh. 3, 179. 185, ἀλλήλων ἀγανοῖς ἔπεσσι πείρηϑεν, 3, 1147; – aber auch c. gen. der Sache, seine Kraft versuchen, erproben, um zu erfahren, was man selbst vermag, σϑένεος, Il. 15, 359, χειρῶν καὶ σϑένεος, Od. 21, 282, ἥβης, Il. 23, 432; – ἔργου, sich an einer Arbeit veruchen, Od. 18, 369, ἀέϑλο υ, in einer Kampfübung sein Glück versuchen, Il. 23, 707. 753. 831 Od. 8, 100; παλαισμοσύνης, 8, 126; τόξου, νευρῆς, den Bogen, die Sehne versuchen, ob sie gut im ἔμελλον πειρήσεσϑαι, Geschosse, die sie bald versuchen sollten, d. i. deren tödtliche Gewalt sie bald aus eigener Erfahrung kennen lernen sollten; ähnl. Hes. πειρηϑῆναι ἔγχεος, Sc. 359, νηῶν, O. 662; πειρᾶτο μάχας, Pind. N. 1, 43, ἄϑλων, 9, 23, auch γνώμας, P. 4, 84; πειρωμένη τῶνδε τῶν ἔργων, Soph. El. 460; auch εἰ γῆς μὴ πεπείρασαι ξένης, frg. 516, von Einem, der noch nicht in der Fremde gewesen ist; κακῶν ἐλασσόνων πειρώμεναι πόλεις, Eur. Phoen. 1025; τῆς δίκης, 493; πειραϑέντες παντοίας Μούσης, Ar. Equ. 504; οὐ πεπειρημένοι πρότερον οἱ Αἰγύπτιοι Ἑλλήνων, Her. 4, 159; τῶν τειχῶν, Thuc. 2, 81, wie im act.; auch τῆς δουλείας πειρασάμενος, 5, 69; πείρασαι τοῠ ἐλέγχου οἷον ἐγὼ οἶμαι δεῖν εἶναι, Plat. Gorg. 474 a; πολλῶν κακῶν πεπειραμένοι, Lys. 5, 3; Folgende; πειραϑῆναι τοῦ πράγματος, Pol. 1, 20, 12, wie ὧν ἐπειράϑημεν Plat. Phaed. a. E.; ἁπάσης ὁδοῦ πεπειραμένος, Luc. Hermot. 46. – e) auch mit dem dat. der Sache, worin, womit man sich versucht, ἐγὼν ἔπεσιν πειρήσομαι, ich will einen Versuch machen mit Worten, Il. 2, 73, ἐγχείῃ, 5, 279, ποσί, sich mit den Füßen versuchen, d. i. an Schnelligkeit der Füße wetteifern, Od. 8, 120. 205; auch ἐν ἔντεσι, σὺν τεύχεσι πειρηϑῆναι, sich in der Waffenrüstung versuchen, in Waffen sein Glück versuchen, Il. 5, 220. 11, 386. 19, 384. 22, 381. – f) seltener c. acc., ἢ πρῶτ' ἐξερέοιτο ἕκαστά τε πειρήσαιτο, Od. 4, 119. 24, 238, ob er Jegliches ausforschte, wo einige alte Erklärer μυϑήσαιτο lesen wollten. – Ganz wie mit dem gen. vrbdt Pind. Διὸς ἄκοιτιν ἐπειρᾶτο, P. 2, 34. – Sp. πειρᾶσϑαί τι, Etwas versuchen, unternehmen, sich an Etwas machen.
-
52 χαλάω
χαλάω, fut. χαλάσω, dor. χαλάξω, perf. pass. κεχάλασμαι, – nachlassen, – 1) trans., d. i. eine Spannung aufheben, abspannen; βιόν, τόξα, H. h. Apoll. 6. 27; 12 τόξα κεχαλασμένα; Sp.; πτέρυγα χαλάξας, die Flügel sinken lassen, Pind. P. 1, 6; Gegensatz von συνάγω Plat. Tim. 66 c, von συντείνειν τὰ νεῦρα Phaed. 98 d; ἡνίας τοῖς λόγοις Prot. 338 a; μέτωπον, die Stirn entfalten od. entrunzeln, erheitern, Ar. Vesp. 655; vgl. Ant. Lup. p. 69; – losbinden, lösen, τινὰ ἐκ δεσμῶν Aesch. Prom. 176; πρὶν ἂν χαλασϑῇ δεσμὰ λυμαντήρια 993; χαλᾷ κρεμαστὴν ἀρτάνην Soph. O. R. 1266; δεσμά Eur. Andr. 578; bes. χαλινὰ χαλᾶν, die straff angezogenen Zügel nachlassen, schießen lassen, und vom Ankertau, ναῠς ἔστη, ἢν χαλᾷ πόδα Or. 706; so auch κλῇϑρα, κλῇδας χαλᾶν, den Thürriemen losbinden, die Thür öffnen, Hipp. 808 Med. 1314; ἀσκόν Cycl. 161; τυγχάνω γε κλῇϑρ' ἀνασπαστοῠ πύλης χαλῶσα Soph. Ant. 1172; τοὺς μοχλούς Ar. Lys. 310; auch μοχλοῖς πύλας χαλᾶτε, Aesch. Ch. 866; u. übertr., χαλᾶτε πᾶν κάλυμμ' ἀπ' ὀφϑαλμῶν Soph. El. 1460; – eng zusammengezogene Dinge aus einander lassen, erweitern. – Uebtr. = fahren lassen, aufgeben, τὴν ὀργήν Ar. Vesp. 753. – 2) intr., erschlaffen, lose od. schlaff werden, seine Spannung od. seine Kraft verlieren, ἐπειδὰν αἱ ἐπιϑυμίαι χαλάσωσι Plat. Rep. I, 329 c; χαλασάσης τῆς ἀλγηδόνος Luc. Amor. 27. – Dah. auch aus einandergehen, seine Haltung verlieren, sich öffnen, ζῶναί σοι χαλῶσι Eur. Bacch. 933; πύλαι χαλῶσαι, offen stehend, Xen. Cyr. 7, 5,29. – 3) χαλᾶν τινος, von Etwas nachlassen, ablassen, τῆς ὀργῆς Ar. Av. 383; αἰκίζεταί τε κοὐδαμῆ χαλᾷ κακῶν Aesch. Prom. 256; absolut, σφίγγε, μηδαμῆ χάλα 58; vgl. Soph. O. C. 203; σμικρόν γέ μοι τῆς ἀρχῆς χάλασον Plat. Men. 86 e; χαλῶντες τοῠ τόνου Luc. bis acc. 21; – χαλᾶν τινι, Einem nachgeben, gegen ihn nachsichtig sein, ihm vergeben, verzeihen; χάλα τοῖς τοκεῦσιν, vergieb deiner Mutter, Eur. Hec. 407; εἴκειν ὁδοῦ χαλῶντα τοῖς κακίοσιν Ion 637. – Bei den Aerzten κοιλίη ὑγρὰ χαλᾷ, vom Durchfall, Hippocr.
-
53 κατ-άρχω
κατ-άρχω, anfangen, beginnen, zuerst Etwas thun; τίνες κατῆρξαν μάχης Aesch. Pers. 343; ὁδοῦ κάταρχε, gehe des Wegs voran, Soph. O. C. 1023; δεινοῠ λόγου κατῆρξας Trach. 1125; λόγων κατάρχομεν τῇ πόλει ὠφελίμων Ar. Lys. 638; μάχης Eur. Suppl. 675; λόγου Plat. Prot. 351 e; absol., Conv. 177 e; τοῦ καλεῖν Xen. Hem. 2, 3, 11; c. partic., καὶ αὐτὸς οὕτω ποιῶν κατῆρχεν Cyr. 4, 5, 58; – seltner c. acc., ϑαυμαστὸν γάρ τινα ἀνὴρ κατῆρχε λόγον Plat. Euthyd. 283 e. – Bei Sp. auch = Herr sein, beherrschen. – Med. κατάρχομαι, anfangen, anheben; absol., τόδε κατάρχεται μέλος ἐμοὶ κλύειν φίλιον ἐν δόμοις Eur. Herc. Fur. 749, vgl. 889; Pol. 5, 49, 1; c. gen., Eur. Phoen. 543; τοῖς κατηργμένοις ἤδη τῆς ἐπ ουρανίου πορείας Plat. Phaedr. 256 d; κατήρχοντο τῆς πρὸς τὸν βουνὸν προςβολῆς Pol. 2, 67, 1. – Bes. gottesdienstlicher Ausdruck, von den Gebräuchen, mit denen beim Opfer der Anfang gemacht wurde, Νέστωρ χέρνιβά τ' οὐλοχύτας τε κατήρχετο, Nestor begann das Opfer mit Händewaschen und Aufstreuen der heiligen Gerste auf das Haupt des Opferthieres, Od. 3, 445; das Opferthier weihen, um es zu schlachten, Her. 2, 45; μὴ κατάρξῃ τοῦ τράγου Ar. Av. 960; Eur. I. T. 40. 56 u. öfter; κατάρξει ϑυμάτων Phoen. 576; D. Hal. 3, 35 u. a. Sp.; καὶ καϑιερῶσαι Plut. Themist. 13; auch pass., ᾗ (ϑεᾷ) σὸν κατῆρκται σῶμα Eur. Heracl. 601; vgl. ἀπάρχω. – Dah. schlagen, tödten, τινός; Luc. Somn. 3; ἅπαντας γὰρ ἔδει κατάρξασϑαι καὶ γεύσασϑαι τοῦ φόνου Plut. Caes. 66. – Uebertr., ϑανόντα δεσπόταν γόοις κατάρξομαι, v. l. κατάρξω, beklagen, Eur. Andr. 1200.
-
54 δι-αμιλλάομαι
δι-αμιλλάομαι, depon. mit aor. pass., mit Einem streiten, wetteifern; ἐν λόγοις καὶ ἐν ἔργοις Plat. Rep. VIII, 563 a; τινί, VII, 516 e; περί τινος, ibd.; auch λειοτέρας ὁδοῠ, Legg. VIII, 833 b; πρός τινα, Pol. 16, 21, 5, wie Plut. Cic. 32; τινὶ περί τι, Them. 5.
-
55 ἀπο-κωλύω
ἀπο-κωλύω, verhindern, Her. 1, 66; c. inf., Eur. Med. 1411; Blat. Theaet. 151 a u. öfter; auch Folgde, μὴ ἐλϑεῖν Xen. An. 6, 2. 24; τινά, abweisen, abhalten, Cyr. 1, 3, 11; τῆς ὁδοῦ An. 3, 3, 3; oft vom Zutritt, Thuc. 1, 72; vom Gesetz, verbieten, Plat. Polit. 299 e; – οὐδὲν ἀποκωλύει, es steht nichts im Wege, Phil. 33 a u. öfter.
-
56 ἀπο-κλείω
ἀπο-κλείω (s. κλείω), u. im ältern Atticismus ἀποκλῄω, ion. ἀποκληΐω, 1) abschließen, ausschließen, Plat. Rep. V, 473 d; τινά τινος Her. 1, 37. 5, 104; ἀπὸ τῶν ἀγαϑῶν Ar. Vesp. 601; ἀντέδωκα μέν, ἀπέκλεισα δέ, ich machte den Vorbehalt, Dem. 28, 17; versperren, ὄψιν Her. 4, 7; abschneiden, τῆς ὁδοῠ, ἄστεος, 3, 55. 58; in die Enge treiben, ἀποκεκλῃμένων Thuc. 6, 34; Plat. Rep. VI, 487 c; Sp.; verschließen, τὴν βλάστην τοῠ πτεροῦ Plat. Phaed. 251 d. – Med., sich gegen etwas verschließen, sich einer Sache enthalten, σιτίων Dem. 54, 11.
-
57 ἀνύω
ἀνύω, att. ἀνύτω (ἄνω, vgl. ἄνυμι), fut. ἀνύσω, 1) eigtl. nach oben vollenden, von einer Mauer, Thuc. 2, 75; übh. vollenden, die Arbeit fertigen, οὐδὲν ἤνυε Her. 9, 66; ἤνυον Xen. Cyr. 5, 5, 22. 7, 3, 14; εἰκόνα, das Bild vollenden, Mel. 11 (XII, 56); – γαστρὶ φορβάν, dem Leibe Nahrung verschaffen, Soph. Phil. 703; ἀρωγάν τινι, beistehen, 1130; vgl. O. C. 1755; οἷον ἤνυσεν κακόν Aesch. Pers. 712; πικρὸν ἔρωτα Theocr. 1, 93; βραδεῖς μῠϑοι πλεῖστον ἀνύουσι σοφόν Eur. Phoen. 456. Bes. κέλευϑον, ὁδόν, einen Weg zurücklegen, Aesch. Pers. 734; Leon. Al. 38 (VII, 547). So ὅσσον ἤνυσε νηῠς, so viel ein Schiff zurücklegt, sc. ὁδοῠ Od. 4, 357; ὄφρα τάχιστα νηῠς ἀνύσειε ϑέουσα ϑαλάσσης ὰλμυρὸν ὕδωρ Od. 15, 294. Dah. ἀνύειν εἴς τι, πρός τινα, wohin gelangen; πρὸς πόλιν Soph. Tr. 654; ἐπί τι Eur. Hipp. 743; εἴς τι Opp. Hal. 3, 135; öfter bei den sp. D. Auch mit dem bloßen acc., Tragg., ϑάλαμον, das Brautgemach erreichen, Soph. Ant. 805; vgl. Eur. Suppl. 1141 Troad. 595; Ἅιδαν Soph. Ai. 608; ζυγὰ δούλια ἀνύσαι, ins Sklavenjoch gelangen, Eur. Tr. 595; σοφὸν γῆρας Ep. ad. 458 (IX, 145), das Alter erreichen. – 2) ein Ende machen, zerstören, φλόξ σε ἤνυσεν Od. 24, 71; Pind. P. 12, 11. – 3) mit dem partic., οὐκ ἀνύω φϑονέουσα, ich richte durch Beneiden nichts aus, Il. 4, 56; oft bei Att., bes. schnell zu Stande bringen, ἀνύσατε πετόμενα, flieget schnell, Ar. Av. 241; ἄνυσον ὑποδησάμενος, mach schnell fertig, Vesp. 1168, u. öfter; nach häufiger ἀνύσας ἄνοιγε, τρέχε, öffne schnell u. s. w., Ach. 545 Nubb. 182 u. öfter; vgl. Luc. Pisc. 47; auch ohne Zusatz, ἀνύετον, macht schnell, Ar. Ran. 606; οὐκ ἀνύσεις; 649. – 4) Auch mit dem inf., στρατὸς ἤνυσε περᾶν, das Heer bewerkstelligte es überzusetzen, Aesch. Pers. 707; mit einem adj., Soph. Phil. 711 ἀνύσει εὐδαίμων, d. i. γενήσεται. – Med., für sich, zu seinem Vortheil zu Stande bringen; ἀνύσσεσϑαι τάδε ἔργα Od. 16, 373 ist pass.; erlangen, τάλαντα Ar. Plut. 196; vgl. Theocr. 5, 144; παρά τινος Aesch. Prom. 701; τὰ Μοιρέων Leon. Tar. 95 (VII, 506); πῶς ἴσον εἰποῠσ' ἀνύσωμαι; wie soll ich entsprechende Worte finden? Aesch. Ch. 845. Die Vorschrift der Atticisten, bei Att. ἁνύω, ἁνύτω zu schreiben, findet sich in den Handschriften nicht bestätigt.
-
58 εικω
I.Her., Aesch. acc. к εἰκών См. εικωνII.I(pf. = praes. ἔοικα См. εοικα - атт. εἶκα, part. ἐοικώς - атт. εἰκώς; ppf. = impf. ἐῴκειν См. εωκειν - атт. ᾔκειν)1) быть сходным, походить(τινί Hom., Arph., Plat., Arst.)
ὄμματα ἔοικας κείνῳ Hom. — глазами ты похож на него2) казатьсяδίφρου ἐπιβησομένοισιν ἐΐκτην Hom. — казалось, что (оба коня) хотят вспрыгнуть на колесницу;
(ὡς) ἔοικε Soph., Arst., Plat., Plut. — как будто, по-видимому;τὸν ἄνδρα ἔοικεν ὕπνος ἕξειν Soph. — он, кажется, охвачен сном;ἔοικα θρηνεῖν μάτην Aesch. — мои сетования, кажется, напрасны;ἔδοξάς μοι εἰδότι ἐοικέναι ὅτι ἔζη Xen. — мне показалось, что ты, как будто, считал, что он жив3) казаться правильным, подходящим или уместным, подобатьοὔ σε ἔοικε δειδίσσεσθαι Hom. — не пристало тебе робеть;
ὅθι σφίσιν εἶκε λοχῆσαι Hom. — где им казалось удобным устроить засаду - см. тж. εἰκώς и εἰκόςII(impf. εἶκον, aor. εἶξα)1) отступать, отходить(ὀπίσσω Hom.)
εἴ. πολέμου καὴ δηϊοτῆτος Hom. — уйти из боя2) уступать(τινὴ τῆς ὁδοῦ Hom.)
εἶξε Ἀθήνη (sc. Θέτιδι) Hom. — Афина уступила место (Фетиде);μηδαμῇ μηδὲν εἶξαι Arst. — ничуть ни в чем не уступить3) уступать, поддаваться, подчиняться(θυμῷ Hom.; πολεμίοις Xen.)
οὐκ ἐᾶν τινα τῇ ἡλικίῃ εἴ. Her. — удержать кого-л. от увлечений юности;ε— Йοαι ὀργῇ Eur. поддаться чувству гнева;ἠναγκάσθησαν εἶξαί τινι Plut. — они были вынуждены покориться чему-л.;εἰσορόων χρόα ὅπη εἴξειε μάλιστα Hom. — высматривая место, где кожа наиболее уязвима;πενίῃ εἴκων Hom. — вынуждаемый бедностью, под влиянием нужды4) уступать, быть нижеεἴ. τινὴ πόδεσσιν Hom. — уступать кому-л. в быстроте ног;
τὸ ὃν μένος οὐδενὴ εἴκων Hom. — никому не уступая в доблести5) отпускатьεἶξαι ἡνία ἵππῳ Hom. — отпустить вожжи, дать повод коню
6) предоставлять, разрешать, ниспосылать(πλοῦν τινι Soph.)
-
59 εκνευω
1) отклоняться в сторону(τῆς ὁδοῦ Plut.)
τῇ κεφαλῇ ἐκνεύσας Xen. — отведя в сторону голову, т.е. уклонившись от удара;ἐ. ἄνω Xen. — (о лошади) дергать головой вверх2) огибать(πάγον Anth.)
3) устремляться, бросаться(εἰς οὖδας Eur.)
4) поворачивать, перен. обращаться, склоняться(εἰς τὸ τῆς θεοῦ, sc. ἱερόν Eur.)
εἰς θάνατον ἐ. Eur. — быть на краю смерти5) подавать знак удалиться(ἐ. τινὰ ἀποστῆναι πρόσω Eur.)
-
60 εκτριβω
1) тереть(ἐν πέτροισι πέτρον Soph.)
2) добывать трением или высекать(πῦρ Xen.)
3) стирать, изнашивать(σίδηρος ἐκτρίβεται Plut.)
τὰς ὁπλὰς ἐκ τῆς ὁδοῦ ἐκτετριμμένος Luc. (об — осле) стерши себе о дорогу копыта;Ἄτλας νώτοις οὐρανὸν (= νῶτα οὐρανῷ) ἐκτρίβων Eur. — Атлант, держащий на своих плечах небо;κακὸν κακῶς ἐκτρῖψαι βίον Soph. — ужасно закончить ужасную жизнь4) стирать, счищать(ῥύπον Plut.)
5) натирать, чистить(τὰς πανοπλίας Polyb.)
6) досл. высверливать, перен. удалять, уничтожать(τοῦ Κύκλωπος ὀφθαλμὸν ὥσπερ σφηκιάν Eur.; ποίην ἐκ τῆς γῆς Her.)
7) истреблять, уничтожать(τινὰ πρόρριζον Eur., Plut.)
8) разорять(ἥ Ἰταλία ἐκτριβεῖσα Plut.)
См. также в других словарях:
γίνομαι — (AM γίγνομαι και γίνομαι) 1. δημιουργούμαι, αποκτώ ζωή, υπόσταση 2. (για γεωργικά προϊόντα) παράγομαι 3. συμβαίνω, πραγματοποιούμαι 4. καθίσταμαι, αποβαίνω 5. είμαι, υπάρχω 6. (για αριθμητικά ποσά) προκύπτω, εξάγομαι από πράξεις ή υπολογισμό 7.… … Dictionary of Greek
προ — ΝΜΑ (κυρίως ως πρόθεση) Ι. (ως τοπ.) (συν. με γεν.) 1. (με ρ. που σημαίνουν στάση και, στην αρχ., και με ρ. που σημαίνουν κίνηση) εμπρός, μπροστά από (α. «στέκεται προ τής εισόδου» β. «κείνους κιχησόμεθα πρὸ πυλάων», Ομ.Ιλ, γ. «πρὸ δ ἄρ αὐτῶν… … Dictionary of Greek