-
1 ῥεῖθρον
ῥεῖθρ-ον, τό, [dialect] Att. [var] contr. from [dialect] Ion. and [dialect] Ep. [full] ῥέεθρον, which is used by Trag. once in dialogue, A.Pers. 497, freq. in lyr.: ([etym.] ῥέω):—A that which flows, a river, stream, ποταμοῖο ῥέεθρα the streams, waters of.., Il.14.245; ἐρατεινὰ ῥ. 21.218; Στυγὸς ὕδατος αἰπὰ ῥ. 8.369, cf. h.Hom.19.9, etc.; παρθενόσφαγα ῥ. streams of a maiden's blood, A.Ag. 210 (lyr.): sg.,ἐκτρέψασα τοῦ ποταμοῦ τὸ ῥέεθρον πᾶν ἐς τὸ ὤρυξε χωρίον Hdt.1.186
, cf. 179, Th.7.74;Ἀλφεοῦ ῥέεθρον Pi.O.9.18
;ῥέεθρον ἁγνοῦ Στρυμόνος A.Pers. 497
;ὅταν περάσῃς ῥεῖθρον Id.Pr. 790
; esp. of rivulets, brooks, X.Cyn.5.15, Plb.3.71.4, Jul.Or.3.126d.II bed or channel of a river,ἄψορρον.. κῦμα κατ έσσυτο καλὰ ῥέεθρα Il.21.382
;ποταμοῦ ῥ. ἀπεξηρασμένον Hdt.7.109
; ποταμὸν ἐκτραπέσθαι ἐκ τῶν ἀρχαίων ῥ. Id.1.75; παρατ ρέψας [τὸν ποταμὸν] δι' ὧν νῦν ῥέει ῥεέθρων, i.e. ἐκ τῶν ῥεέθρων δι' ὧν νῦν ῥέει, Id.7.130, cf. 127:—signf. 1 and 11 are sts. hard to distinguish, cf. Hdt.1.191, 2.11, 9.51.Greek-English dictionary (Αγγλικά Ελληνικά-λεξικό) > ῥεῖθρον
-
2 ρειθρον
эп.-ион. ῥέεθρον τό тж. pl.1) течение, поток, струя(ποταμοῖο ῥέεθρα Hom.; ῥ. Στρυμόνος Aesch.)
παρθενόσφαγα ῥεῖθρα Aesch. — потоки крови заколотой девы (Ифигении)2) речка, ручей Polyb.3) русло(ἐκτραπόμενος ἐκ τῶν ἀρχαίων ῥεέθρων, sc. ὅ ποταμός Her.)
-
3 Ὠκεανός
A Oceanus, son of Uranus and Gaia, Hes.Th. 133: wedded to Tethys, father of Thetis, Il.14.302, 18.399; and of all the Oceanids, Hes.Th. 337 sqq., A.Pr. 140 (anap.); god of the primeval water, and source of all smaller waters, Il.21.195 sqq., Hes.Th. 368;Ὠκεανὸν θεῶν γένεσιν Il.14.201
; ποταμοῖο ῥέεθρα Ὠκεανοῦ, ὅσπερ γένεσις πάντεσσι τέτυκται ib. 246; conceived as a great River which compasses the earth's disc, returning into itself,ἀψόρροος Il.18.399
, Od.20.65; represented as encircling the shield of Achilles, Il.18.607, cf. Hes.Sc. 314;Ὠκεάνω γᾶς τ' ἀπὺ περράτων Alc.84
; Ὠ. ἀκαλαρρείτης, βαθύρροος, βαθυρρείτης, Il.7.422, 21.195; ῥόος Ὠκεανοῖς, ῥοαὶ Ὠ., 16.151, 3.5 (soὨ., παγαί Pi.Fr.30.2
;Ἴναχενᾶτορ, παῖ τοῦ κρηνῶν πατρὸς Ὠκεανοῦ S.Fr. 270
(anap.)); criticized by Hdt.οὔ τινα ἔγωγε οἶδα ποταμὸν Ὠ. ἐόντα 2.23
, cf. 4.8, Str.1.1.7: butὨκεανὸς ὃν ταυρόκρανος ἀγκάλαις ἑλίσσων κυκλοῖ χθόνα E.Or. 1377
(lyr.).II later the name of the great Outward Sea, opp. to the Inward or Mediterranean ([etym.] θάλασσα, πόντος), Hdt. Il.cc., Pi.P.4.26, 251;τὴν Εὐρώπην καὶ τὴν Ἀσίαν καὶ τὴν Λιβύην νήσους εἶναι ἃς περιρρεῖν κύκλῳ τὸν Ὠκεανόν Theopomp.Hist.Fr.74
(a), cf. Arist.Mu. 393a17; Ὠ. ὁ βόρειος, ὁ ἑσπέριος, ὁ κατὰ μεσημβρίαν, Plu.Mar.11, Ant.61, D.S.17.96; Πρεττανικός, Γερμανικός, Καντάβριος, etc., Ptol.Geog.2.3.3, 2.3.4, 2.6.3, al.IV ὠκεανέ bravo! in acclamations, POxy.41.4 (iii/iv A. D., ωκαιαναι and ωκααναι Pap.: an exaggeration of Νεῖλος similarly used, Jo.Chrys. περὶ κενοδοξίας cap.8 Schulte).V Pythag. name for 9, Theol.Ar.57.Greek-English dictionary (Αγγλικά Ελληνικά-λεξικό) > Ὠκεανός
-
4 ῥέεθρον
ῥέεθρον ( ῥέω): pl., streams, stream, current; ποταμοῖο ῥέεθρα, periphrasis for ποταμός.A Homeric dictionary (Greek-English) (Ελληνικά-Αγγλικά ομηρικό λεξικό) > ῥέεθρον
-
5 φύω
φύω, fut. φύσω, aor. I. ἔφυσα, – hervorbringen, entstehen lassen, bes. von Pflanzen, Bäumen und ihren einzelnen Theilen, wachsen oder aufkeimen lassen, treiben; φύλλα ὕλη φύει Il. 6, 148; σκῆπτρον οὔποτε φύλλα καὶ ὄζους φύσει 1, 235; τοῖσι δ' ὑπὸ χϑὼν δῖα φύεν νεοϑηλέα ποίην, ließ Gras aufsprossen, 14, 347; Ζεφυρίη (πνοή) πνείουσα τὰ μὲν φύει, ἄλλα δὲ πέσσει Od. 7, 119; ὃς τὴν πολύβοτρυν ἄμπελον φύει βροτοῖς Eur. Bacch. 650; καρπὸν φύειν Her. 9, 122; ὅσα γῆ φύει Plat. Rep. X, 621 a; καὶ γεννᾶν Polit. 274 a; φύειν ἐξ αὑτοῦ πάντα Rep. IX, 588 c; Xen. oft. – Auch τρίχας φύειν, Haare wachsen lassen, hervorbringen, Od. 10, 293; vgl. στείχει δ' ἴουλος ἄρτι διὰ παρηΐδων ὥρας φυούσης Aesch. Spt. 517; πώγωνα φύειν, den Bart wachsen lassen, Her. 8, 104; γλῶσσαν, eine Zunge bekommen, 2, 68; πτερά, Flügel bekommen, Ar. Av. 106; Plat. Phaedr. 251 c Tim. 91 d; ὀδόντας u. ä.; – ἄνδρας φύειν, Männer hervorbringen, Her. 9, 122; dah. erzeugen, ὁ φύσας, der Erzeuger, der Vater, Soph. Tr. 1026. 1175 u. oft; τοῖς γονεῦσιν, οἵ σ' ἔφυσαν O. R. 436; Eur. oft; Ar. Vesp. 1472; φύειν καὶ γεννᾶν Plat. polit. 274 a; seltener von der Mutter, φῦσαι, gebären, s. Pors. Eur. Phoen. 34; φράτορας Ar. Ran. 419. – Auch auf Geistiges übtr., ϑεοὶ φύουσιν ἀνϑρώποις φρένας Soph. Ant. 679; auch οὐδὲ τῷ χρόνῳ φύσας φανεῖ φρένας ποτέ, zu Verstande kommen, O. C. 808; El. 1455; νοῦν φύειν Soph. frg.; δόξαν φύειν, Stolz erzeugen, Dünkel bekommen, Her. 5, 91; πόνους αὑτῷ φῦσαι Soph. Ant. 643. – Häufiger im pass. φύομαι, wozu das fut. φύσομαι, bei Sp. auch φυήσομαι gehört, wie aor. II. ἔφῡν, inf. φῠναι, Parmenid. auch φῦν, part. φύς, φῦσα, φύν, optat. φύην statt φυίην bei Theocr. 15, 94 nach Buttmann, Sp. ἐφύην, φυῆναι; perf. πέφῡκα, mit Präsensbdtg, nebst dem plusqpf. ἐπεφύκειν, als impf.; epische synkopirte Formen sind πεφύασι für πεφύκασι, u. part. πεφυώς, ῶτος, Od. 5, 477, fem. πεφυυῖα, Il. 14, 288; Hes. hat auch ἐπέφῡκον statt ἐπεφύκεισαν, wie von einem praes. πεφύκω, O. 151 Sc. 76 Th. 152. 673; – Il. 6, 149, ἀνδρῶν γενεὴ ἡ μὲν φύει, ἡ δ' ἀπολήγει, ist auch das praes. act. intr. gebraucht; – werden, entstehen, wachsen; zunächst von Pflanzen, τά γ' ἄσπαρτα φύονται Od. 9, 109; ϑάμνος ἔφυ ἐλαίης 23, 190; πρασιαὶ παντοῖαι πεφύασιν 7, 128; ὄζοι ἐπ' ἀκροτάτῃ πεφύασιν Il. 4, 484; δοιοὺς ϑάμνους ἐξ ὁμόϑεν πεφυῶτας Od. 5, 477; τὰ περὶ καλὰ ῥέεϑρα ἅλις ποταμοῖο πεφύκει Il. 21, 352; auch τοῦ κέρα ἐκ κεφαλῆς ἑκκαιδεκάδωρα πεφύκει, 4, 109, Hörner waren aus seinem Kopfe gewachsen; ῥόδα φύεται αὐτόματα Her. 8, 138; δένδρα πεφυκότα Xen. Cyr. 4, 3,5; – übertr., ἐν δ' ἄρα οἱ φῦ χειρί, oft bei Hom., eigtl. er wuchs ihm fest an der Hand, oder er wuchs mit der Hand an ihm an, d. i. er faßte ihn so fest bei der Hand, als wäre er an ihm angewachsen, vom kräftigen Händedrucke als Zeichen herzlicher Begrüßung; auch ἔφυν ἐν χερσίν Od. 10, 397, u. ἐν χείρεσσι φύοντο 24, 410, welche Vrbdgn, wie ὀδὰξ ἐν χείλεσι φύντες auch als tmes. zu ἐμφύω gezogen werden, was man vergleiche. – Von Menschen, Pind. u. die Tragg.: ὁ λωφήσων γὰρ οὐ πέφυκέ πω Aesch. Prom. 27; τίς ἂν εὐξαιτο βροτῶν ἀσινεῖ δαίμονι φῦναι Ag. 1315; σπορᾶς γε μὴν ἐκ τῆςδε φύσεται ϑρασὺς τόξοισι κλεινός Prom. 873; ϑνητοῦ πέφυκας πατρός Soph. El. 1162; κἀξ ἧς ἔφυ γυναικὸς υἱὸς καὶ πόσις O. R. 458, u. öfter; γονῇ πεφυκὼς γεραιτέρᾳ O. C. 1296, der ältere; πόϑεν ἔφυσαν Eur. Suppl. 842; ἀπ' εὐγενοῦς τινος ῥίζης πέφυκας I. T. 610; Διὸς πεφυκὼς Τάνταλος Or. 5, wie auch in Prosa, Xen. Cyr. 5, 5,8; οὔτοι πέφυκα μάντις Eur. Hec. 743; οὐ γὰρ αἰχμητὴς πέφυκεν Or. 702; φὺς ἀπ' ἐμοῦ Xen. Cyr. 5, 4,30; πόϑεν ἔφυ ὁ πόλεμος Pol. 3, 6,9 u. sonst. – Uebh. von Natur eine gewisse Eigenschaft, Anlage haben, von Natur befähigt sein, u. oft für das einfache sein; τὸ μὲν εὖ πράττειν ἀκόρεστον ἔφυ πᾶσι βροτοῖσιν Aesch. Ag. 1304; ϑεὸς γὰρ οὐκ ἤχϑηρεν ὡς εὔφρων ἔφυ Pers. 758; ἔφυν γὰρ οὐδὲν ἐκ κακῆς πράσσειν τέχνης Soph. Phil. 88; δόξεις ὁμοῖος τοῖς κακοῖς πεφυκέναι 1358; ἔφυν ἀμήχανος Ant. 79; οὐτοι συνέχϑειν, ἀλλὰ συμφιλεῖν ἔφυν 519, u. sonst, wie Eur.; u. in Prosa, τὸ μὴ διδόναι δίκην πάντων μέγιστόν τε καὶ πρῶτον κακῶν πέφυκε Plat. Gorg. 479 d, u. öfter. Bes. ist πέφυκε c. inf. zu merken, der Natur gemäß sein, gewöhnlich geschehen, pflegen, τὰ δεύτερα τῶν προτέρων πεφυκέναι κρατεῖν Pind. frg. 249; ὅτι χαίρειν πέφυκεν οὐχὶ τοῖς αὐτοῖς ἀεί Soph. Tr. 440; πέφυκε γὰρ καὶ ἄλλως ὁ ἄνϑρωπος τὸ μὲν ϑεραπεῦον ὑπερφρονεῖν Thuc. 3, 39, u. öfter; ἐν οἷς ἅπαντες πεφύκαμεν ἁμαρτεῖν Is. 1, 13; ἡ ψυχὴ πέφυκε αὔξεσϑαι Isocr. 1, 12; ᾑ πέφυκεν ἐπὶ τὴν ψυχὴν ἰέναι Phaedr. 258 c, u. oft; ἐπεφύκει im Ggstz von ἐϑελούσιον Xen. Cyr. 5, 1,8; πεφύκασιν ὑπὸ τούτων κρατεῖσϑαι 5, 1,10; πολὺ ῥᾷον ἔχοντας φυλάττειν ἢ κτήσασϑαι πέφυκε πάντα, es liegt in der Natur der Dinge, daß es leichter ist, Dem. 2, 26; πεφυκέναι πρὸς τὸ ἀληϑές Arist. rhet. 1, 1; u. Sp., wie Pol. verbindet τοῦτο πέφυκε καὶ φιλεῖ συμβαίνειν κατὰ φύσιν, 4, 2,10. – [Υ im praes. u. imperf. u. vor einem Vokal in der synkopirten Form des perf. ist kurz; nur sp. D., wie Nic. Al. 14 u. D. Per. 941. 1013 brauchen es auch im praes. u. imperf. lang, sogar einige Male in der Verssenkung, Nic. Al. 501 D. Per. 1031; und so auch in Zusammensetzungen.]
-
6 κρημνός
κρημνός, ὁ (κρεμάννυμι), ein abschüssiger, steiler, jäher Ort, Abhang, abschüssiger Berg- u. Uferrand; Il. 21, 233; ποταμοῖο κατὰ δεινοῖο ῥέεϑρα πτῶσσον ὑπὸ κρημνούς 21, 26; Ἀλφεοῠ Pind. Ol. 3, 23; von einem Graben, κρημνοὶ γὰρ ἐπηρεφέες περὶ πᾶσαν ἕστασαν ἀμφοτέρωϑεν Il. 12, 53, öfter; Μυσίων ἀπὸ κρημνῶν Soph. Ai. 721; Eur. Hipp. 124; schroffe Felsenmauer, Ar. Equ. 633; κατὰ τῶν κρημνῶν ῥίπτοντες ἑαυτούς, βιασϑέντες ἅλλεσϑαι Thuc. 7, 45, wie κατὰ κρημνῶν ῥιφέντες Plat. Legg. XII, 944 a, Sp., wie Pol. 3, 55, 6. – Bei Galen. die Schamlefzen, wie Poll. 2, 174. – Auch der Rand eines Geschwüres, Hippocr.
-
7 ῥεῖθρον
ῥεῖθρον, τό, att. zsgz. aus dem ion., auch bei Dichtern gew. ῥέεϑρον, das Fließende, der Fluß, daher im plur. die Fluthen; Hom. ποταμῶν, Il. 14, 245; ἐρατεινὰ ποταμοῖο, 21, 218; h. 18, 9 steht ῥεῖϑρα; παρὰ ῥέεϑρον Ἀλφεοῠ, Pind. Ol. 9, 18, sonst immer im plur., Ἀσωποῠ, Δίρκας, Εὐρώτα, N. 9, 9 I. 1, 29. 4, 33; Στρυμόνος, Aesch. Pers. 497; ῥεῖϑρον, Prom. 792; auch von Blut, Ag. 203; Soph. immer im plur., wie Eur., der El. 794 die gew. Form, sonst ῥέεϑρα, hat, Xen. Cyn. 5, 15 u. Folgde; bes. von kleinen Flüssen u. Bächen, wie Pol. 3, 70, 1. 4, 41, 7. Auch das Flußbett, Her. 1, 186. 191. 2, 11. 7, 109. 130; Plut. Sull. 16.
-
8 ὑπεκβάλλω
A cast out, reject, AP5.65 (Rufin.).Greek-English dictionary (Αγγλικά Ελληνικά-λεξικό) > ὑπεκβάλλω
См. также в других словарях:
PACTOLUS — hodie Sarabat, ex tabulis recentiorib. Lydiae fluv. ex monte Tmolo nascens, et per Sardianum agrum in Hermum influens, qui et Chrysorrhoas, ab eo quod aureas secum trahat arenulas, ex quo Midas in eo se lavisset. Plut in Pactolo: Πακτωλὸς ποταμός … Hofmann J. Lexicon universale